A Településfásítási Programban eddig több mint 36 ezer fát ültettünk el.
2023 novemberéig pedig újabb 8 ezer csemetével gazdagítjuk az ország közterületeit, parkjait és játszótereit️
Nemzetpolitika 2023
A Településfásítási Programban eddig több mint 36 ezer fát ültettünk el.
2023 novemberéig pedig újabb 8 ezer csemetével gazdagítjuk az ország közterületeit, parkjait és játszótereit️
Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő!
Mariellával, Marco Rossi feleségével.
Mindent köszönünk!
3 : 1
Ma meglátogattuk Tanító Lajos barátomat és kedves feleségét Ildikót. Lajos egyébként Orsim nagybátyja.
Lajos szó legszorosabb értelmében a nyomorból építette fel önmagát úgy, hogy egyedülálló…
Magyarország legyőzte Montenegrót a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn. 1976 után először zárt veretlenül egy naptári évet is a nemzeti együttes.
Egy kisfiú ült az apukája nyakában a második Szoboszlai gól után és azt mondta, hogy “én is olyan, akarok lenni, mint a Dominik.”
Ezt csak a labdarúgás tudja.
A foci nem sport, a foci az élet.
Szoboszlai Dominik minden magyar embernek megköszönte a szurkolást.
Szoboszlai Domonik egy igazi példakép!
Dibusz Dénes a király.