Kilencedik alkalommal rendezték meg szerdán a választókörzetemben, Závodon a Kerecsen Ünnepet. Az eseményt évek óta eleink egyik legnagyobb ünnepe, a téli napforduló alkalmából hívják életre.

️ Szedlacskó Csaba, a rendezvény Závodon élő főszervezője elmondta, a program középpontjában a tűz, azaz a világossággyújtás és a fény üdvözlése áll, összefüggésben az innentől egyre hosszabbodó nappalokkal. Az eseményre az ország több pontjáról is érkeztek a hagyományőrző egyesületek képviselői annak ellenére, hogy idén hétköznapra esett december 21-e, a Kerecsen Ünnep napja.

Szívből gratulálok a szervezőknek!

A magyar börtönökben 73 ország embercsempészei ülnek.
Több mint 2500 embercsempész van rácsok mögött hazánkban, fogvatartásuk pedig évente 5 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.
Az M5-ös…

a rasszizmus nem pálya, akkor sem, ha a dollárbaloldal hívei ezt közvetítik.
a #gang egy sikeres, aktuálpolitikától mentes, fullos műsor. érthető, ha zavar titeket.

Az elhibázott szankciók okozta nehéz helyzetben is megőrzi a magyar kormány a nemzetstratégiai céljait, és új munkahelyek megteremtésén dolgozik.

Ennek érdekében a BMW-vel való sikeres együttműködés…

A jelenlegi energiaválságban megnőtt annak jelentősége, hogy melyik ország tudja előállítani a maga által felhasznált villamosenergia nagy részét. Magyarországon a paksi atomerőmű a villamosenergia-…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média