A Magyar Nemzeti Médiaszövetség által első alkalommal odaítélt Kosztolányi-díj ünnepélyes átadásával zárult hétvégi rendezvényünk, a II. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó.
Ezúton is szívből gratulálok a díjazottnak, Dunda Györgynek, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjének!

A díjátadón Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke úgy fogalmazott: „az ünnepi díjátadás a kárpátaljai újságíró kollégák melletti szolidaritás kifejezése.” Köszönjük a kárpátaljai magyar újságíróknak, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is helytállnak és kitartóan, hitelesen tudósítanak a legfontosabb eseményekről!

Felvezető előadásában Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója hangsúlyozta: Mindig szükség lesz a gondolkodó emberekre egy egészséges társadalomban.

Ezúton is még egyszer köszönjük a remek előadásokat konferenciánk minden résztvevőjének: kiemelten Gulyás Gergely miniszter úrnak, dr. Koltay Andrásnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, Szánthó Miklósnak, az Alapjogokért Központ főigazgatójának, a KESMA kuratóriumi tagjának, Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának, Balogh Lászlónak, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnökének, valamint a külhoni magyar média vezetőinek, képviselőinek.

A nemzetpolitikában az egyik legfontosabb célunk, hogy közösségeket építsünk. Ezeknek a közösségeknek szerves része a külhoni magyar újságírók, médiaszakemberek közössége. Bízunk benne, hogy az elmúlt hétvégével, a II. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó megszervezésével hozzájárultunk ennek a közösségnek a megerősítéséhez.

🤝 Köszönjük a közös szervezést a Magyar Nemzeti Médiaszövetségnek, kiemelten a szövetség elnökének, Toót-Holló Tamásnak.

Együtt erő vagyunk!

A magyar szentek és boldogok emlénapján mindazokra emlékezünk, akiknek ereklyéit a magyar templomokban tisztelik, magyar földön születtek vagy Magyarországhoz kötődnek. A szakrális élménynek…

️ “A maradékot érzékeny lelkű, tisztességes hazafias demokraták alkotják,
_megszámlálhatatlan_ mennyiségű pártot alkotva.”
️ feri üzent, hogy leépítésekre készül a baloldalon.

🥹 te jó ég, lebuktattak minket!
kész, vége, a reddites galeri megfejtette, hogy szerintem a zorbánnak van igaza.
próbáltam itt leplezni, meg mismásolni, de a pénztáros-csoport trolljait nem lehet…

Brüsszel által hozott szankciók energiaválságot és megnövekedett energiaárakat idéztek elő. Nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg.

“A kedvesség az a határozott és állandó szándék, hogy a jót tegyük mindig és mindenkivel, még azokkal is, akik nem szeretnek bennünket.”(Ferenc pápa)

Ma van a kedvesség világnapja. Alapvetően minden…

Nem tudom mi ez a bocsánatkérési hullám.
Nekem nincs miért. Nap mint nap gyaláznak, sértegetnek, zaklatják szeretteink, vájkálnak az életünkben. Szónokaik izléstelenül sértegetnek. Hát persze, hogy…

Mennyit melózhatott szegény libsi tanonc ezzel a mémmel, de amúgy frankó lett.
Külön megtisztelő, hogy felemelt, a Megafon arcai közé a srác, de el kell keserítenem. Én csak a Megafon képzését…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média