7 éves kisfiú voltam! Még szinte felfogni se tudtam mi történik de egy életre belém égett, amit akkor láttam a tv-ben. Minden a vasfüggöny lebontásával kezdődött, utána pedig ezen a napon 1989-ben…
A mai vajdasági körutam második állomása Zenta volt, ahol átadtuk a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségenek új székházát
Bácska volt a történelmi Magyarországnak, később Jugoszláviának, most pedig Szerbiának is az éléskamrája, így az itt élő emberek mindig is a termelőknek köszönhették, hogy volt mit az asztalra tenniük, ahogyan azt a fejlett mezőgazdasági kultúrát is nekik köszönhetik, amely még Európa és a világ viszonylatában is kiemelkedő.
Örülünk annak, hogy az elmúlt 30 évben minden történelmi nehézség ellenére ez a nemzetrész megmutatta azt, hogy ragaszkodik ehhez a földhöz, itt képzeli el a jövőjét, mer célokat megfogalmazni és a legnehezebb történelmi időszakban is kitartott és itt maradt. A legnehezebb gazdasági, politikai, társadalmi és szociális helyzetben is jövőt képzelt el és ezt a jövőt meg is valósította.
Vasárnap, november 13-án a Szerbiában élő nemzeti kisebbségek megválasztják kisebbségi önkormányzati szerveik, így a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács tagjait is. Arra biztatom a vajdasági magyarokat, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, hogy megmutassák: a vajdasági magyarság továbbra is erős és aktív közösség
Hajrá, Vajdaság! Hajrá, magyarok!
Vajdasági Magyar Szövetség - VMSZ, Pásztor István