Beszédem az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Budapesten, a Bem József téren

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar”

Kedves Diákok és Egyetemi Hallgatók! Tisztelt Ünneplő Közönség!

Az, hogy ma történelem tanárként, országgyűlési képviselőként és államtitkárként ünnepi beszédet mondhatok és gondolatokat fogalmazhatok meg előttetek köszönhető nagyszüleimnek és dédszüleimnek, akik gyermekkoromban nap mint nap meséltek a huszadik század történéseiről: Doberdóról és Isonzóról, Magyarország első világháború utáni megszállásáról és széthullásáról, a második világháború borzalmairól, a menekülésekről, a kommunizmus embertelenségeiről és ’56 forradalmáról. Sosem gyűlölködtek senki ellen, egyszerűen és igazan mondták el a huszadik század valóságát úgy, ahogy azt annak idején a történelemkönyvekben nem írták meg.

Tisztelettel és szeretettel köszöntelek benneteket az 1956-os forradalom és szabadságharc következő szimbolikus jelentőségű helyszínén. A budapesti forradalmi eseményeket 66 évvel ezelőtt, a mai napon az egyetemisták indították el, mert ’56 forradalma a fiatalok forradalma volt. Október 22-én kezdődött el a Műegyetemen, amely elől ti is elindultatok a korabeli Csepel teherautókkal és fáklyákkal. A műegyetemi diákság ugyanis 22-én döntötte el, hogy október 23-án közösen vonulnak át ide, a Bem szoborhoz és fejezik ki együttérzésüket, szolidaritásukat a Lengyelországban már nyár óta zajló szabadságmozgalommal, a lengyel tüntetőkkel. Ahogy a történelemben sokszor, 1848-ban és 1956-ban is a lengyel és a magyar nép sorsa sok párhuzamot mutatott, amelyből mindkét nép fiai erőt, bizakodást és reményt meríthettek. Azért vonult ide ’56 október 23-án koraeste a diákokból, munkásokból, egyetemistákból, idősekből és fiatalokból álló több tízezres tömeg, mert Bem József tábornok, Bem apó, alakja akkor már évszázados múlttal kötötte össze a magyar és a lengyel népet.

A felszabadult és lelkes tömeg itt, a Bem szobornál hallgatta meg Bessenyei Ferenc színművész előadásában Vörösmarty Szózatát, és határozta el, hogy átvonul a Parlamenthez. Azóta is ez a tér mind a ’48-as forradalom és szabadságharc, mind 1956-nak is szimbolikus helyszínévé vált. Már akkor, az ’56-os forradalmárok és szabadságharcosok előtt is ’48 alakjai rajzolódtak ki. Ezért követelték a Kossuth-címer visszaállítását és március 15-e ünnepnappá nyilvánítását. Ezért követelték a Sztalin-szobor helyére egy ’48-as emlékmű felállítását.

Természetesen a forradalmi események ezután országszerte lezajlottak. Előbb az egyetemi központokban, majd a kisvárosokban és a teljes vidéki Magyarországon. Szülővárosomban, Bonyhádon például október 26-án zajlott békés tüntetés. Szüleim gyermekként követték a történéseket, de a nagyszüleim már tevékeny résztvevői voltak a forradalomnak; nemzetőrként, illetve a nemzeti tanács tagjaként. Apai nagyapámat éppen a nemzeti tanácsi tagsága miatt ítélték börtönbüntetésre a megtorlás idején. Nagyszüleitek és dédszüleitek számára ezek a napok a világosságot és a felszabadulást jelentették a több mint egy évtizedes lélekölő kommunista elnyomatás után. Reménység gyúlt a szívekben, hogy Magyarország újra független, semleges és a nemzet érdekeit követő, valóban magyar ország lehet, amely visszanyeri nemcsak nemzeti jelképeit, hanem önbecsülését is. Mi is azért jövünk össze évről-évre, hogy ’56 reménysége buzdítást adjon a mindennapi küzdelmeinkhez.

De ’56 nemcsak a magyarok ügye volt. Egész Európában, főleg Közép-Európában mindenki feszült figyelemmel követte, hogy mi történik nálunk. Természetesen voltak – a kommunisták – akik a hatalmukat féltették, de mások saját szabadságukat remélték a magyarok győzelmétől, mondván: ha Budapesten sikerülhet, akkor sikerül Prágában, Varsóban vagy majd Bukarestben is. Még inkább így volt ez a Kárpát-medence magyarsága esetében. Mindenütt, szinte éjjel-nappal hallgatták a magyar rádiót, fogadták a magyarországi rokonok és az ismerősök forradalmi híreit. A magyarság egésze a forradalom és szabadságharc győzelmében bízott, mert abban látta önmaga felszabadulását is. 1956 az egész magyar nemzet forradalma volt.

Tisztelt Ünneplő Közönség! Kedves Fiatalok!

​Azokban a napokban megtörtént a csoda: nemzetünk döbbenetes gyorsasággal forrt össze történelmi egységbe. A kommunista rendszer, amely kölcsönös feljelentésre és besúgásra épült, hirtelen szembe találta magát a nemzeti egységgel. Történt mindez nemcsak egy városban – itt Budapesten –, hanem az egész országban. A kommunista dogmák ellenében az egymásba vetett hit és bizalom lett úrrá a lelkeken.
​Nem a fegyverek, hanem ez az ősi bizalom a nemzet tagjai közt okozta az első repedést a kommunista rendszeren. Nem a halál, hanem az élet tört magának utat ’56 októberében, amelyet a vérgőzös birodalmi érdekérvényesítés, a tankok és a terror sem tudott elfojtani. Márai Sándor helyesen írta ’56 végén, hogy a Népek Krisztusa volt akkor Magyarország, és éppen ezért a feltámadásnak is el kellett jönnie. Ez a feltámadás volt majd később 1989—90 demokratikus rendszerváltása.

​66 esztendővel ezelőtt egyik napról a másikra helyreállt mindaz, amely az évszázados hagyományokra épült. A nemzet egységesen állt ki az elnyomóival szemben. Jusson eszünkbe ez ma is, amikor szintén külföldi nyomásra akarnak magyart a magyar ellen fordítani. Persze mindig voltak és vannak, akik kiszolgálják az idegen érdekeket.

Őket akkor is és ma is külföldről támogatták és támogatják, mert a magyarság magától soha nem választotta és nem tűrte meg az ilyen embereket. Ahogy akkor is voltak Kádár Jánosok, akik a szovjeteket hívták segítségül a magyar nép érdekeivel és akaratával szemben, úgy ma is vannak olyanok, akik inkább szolgálják a birodalmi érdekeket, mintsem elfogadják, vagy akár csak meghallják a magyarok egybehangzó véleményét. Egy apró nemzetáruló kisebbség a józan többséggel szemben, sajnos minden korban velünk élt. Mi azonban mindig legyünk a magyar nép egységének pártján, legyünk a hit és a bizalom emberei.

​Az egységet ma nemzeti összetartozásnak nevezzük. Az elmúlt években közjogilag egyesítettük a világ magyarságát. Ezért is különösen örülünk, hogy itt vagytok velünk a ma a határon túlról. Több mint 300.00 külhoni magyar gyermek számára tettük hozzáférhetővé a minőségi anyanyelvi oktatást. Több mint 5000 külhoni szervezet és intézmény működését támogatjuk évről évre. A bölcsödétől a felsőoktatásig ösztönözzük és támogatjuk a gyermekeket és fiatalokat a magyar oktatási intézmény választásában. Gazdasági eszközökkel is támogatjuk a magyarság szülőföldön való megmaradását. Ma már egységes Kárpát-medencéről beszélhetünk oktatási, kulturális és gazdasági értelemeben, valamint a sport és a média szempontjából is.

​Ennek az egységnek évről-évre ékes bizonyítéka a Gloria Victis is, ahol a magyarországi és a külhoni magyar diákok találkozhatnak, hogy összemérjék a tudásukat, vagy egyetemistaként maradandó kapcsolatokat alapozzanak meg. Köszönetet mondok a Rákóczi Szövetségnek azért, mert teret és időt biztosít erre. Köszönet azért is, mert az előbb említett oktatási területen is hathatós munkát látnak el a beiskoláztatási programmal. A Rákóczi Szövetség mindig megbízható partnerünk, ha a nemzet ügyében kell cselekedni.

Tisztelt Ünneplő Magyarországi, Erdélyi, Vajdasági, Horvátországi, Muravidéki, Felvidéki és Kárpátaljai Honfitársaim!

A forradalom varázsa másrészről abban nyilvánult meg, hogy az akkori emberek fölismerték: történelmi időben élnek. A Rákóczi Szövetséget létrehozó Halzl József elnök úr ’56-os naplójából is egyértelmű, hogy az események súlya az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt. Tamási Áron a maga örökérvényű igazságát is ekkor fogalmazza meg: Nincs módunkban kitérni a hűség elől.

’56 forradalmi napjaiban hűségesnek kellett lenni nemcsak a jelenvalókhoz, hanem a már elhunyt és minden elkövetkezendő nemzedékhez is. Csak aki hűséges maradt ehhez a tekintélyes örökséghez, az győzhetett. A forradalmat ugyan vérbe fojtották novemberben, de a forradalmárok hűségükkel örök győzelmet arattak afölött a rendszer fölött, mely végül a történelem szemétdombjára került. Ők azt a hűséget követték, amelyet Vörösmarty így fogalmazott meg: Hazádnak rendületlenül / Légy híve oh magyar.

A hazához való hűség és nemzetünk érdeke ma egyetlen dolgot követel: békét. Békére van szüksége a kárpátaljai magyarságnak, békére van szüksége a háborús inflációval sújtott Európának. A szankcióktól várt béke ugyanolyan beteljesületlen marad, mint a Nyugattól várt támogatás ’56 idején. Nem nézhetjük szó nélkül, hogy újra a magyarokkal fizettessék meg az elhibázott szankciós politika árát. Akik hűségesek akarnak maradni nemzeti hőseink példájához, azoknak állást kell foglalniuk a magyar nemzet érdeke mellett, a béke oldalán.

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, figyelmüket!
​
Állítsák vissza a turulszobrot Munkácson!