azt mondta a szlovák külügyminiszter, joguk van a paranoiához.
hadd egészítsem ki: jogunk van a felvidékhez.
A magyar vállalkozóknak a Kárpát-medencében helyzeti előnyük van, ugyanis mindannyian magyar nyelven beszélnek és gondolkodnak, és ezáltal 7-8 országban is gyorsabban tudnak kapcsolatot teremteni egymással.
Ma elindult a vajdasági mentorprogramunk harmadik évada!
Rengeteget változott a világ az idén, főként az ukrajnai háború miatt, és az év elején még senki nem tudta megmondani, hogy milyen nehézségekkel kell majd mindenkinek szembenéznie.
Reméljük, hogy a magyar vállalkozások meg tudnak maradni, meg tudják őrizni a munkahelyeket, és könnyebben ki tudnak lábalni a válságból. Ebben segít a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Design Terminal, a Prosperitati - A közös jövőért alapítvány és a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete - VMV közös szervezésében megvalósul mentorprogramunk, amelynek lényege, hogy a már befutott, sikeres vállalkozókat összekötjük az induló kisvállalkozásokkal, hogy tudásukkal, tapasztalatukkal segítséget a kezdőket.
Hajrá, vajdasági magyar vállalkozók!