Amíg a Kárpát-medencétől nyugatra templomokat rombolnak le vagy kocsmát költöztetnek bele, addig a Kárpát-medencében 2010 és 2020 között mintegy 1600 külhoni templom, plébánia, parókia, egyházi közösségi ház újult meg, épült fel

️ A templomaink azt üzenik, hogy ma úgy élünk, hogy nem feledjünk elődeink útját, de feladatunk az is, hogy biztosítsuk és támogassuk a jövő nemzedékek útját is. Ma a templomok megújulása a nemzet szellemi és lelki megújulásának üzenetét hordozzák mindenhol a Kárpát-medencében.

Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat.

Írjuk alá minél többen! ✍️

A Gyurcsány-korszak borzalmas volt.

Ha nem akarod, hogy ismét megemeljék az adót és a rezsit, ha nem akarod, hogy újból elvegyék a családtámogatást,…

Milyen gazdasági folyamatok döntötték be a magyar államháztartást az őszödi beszéd előtt? Gyurcsány pénzügyi trükkök százairól beszélt hazugságbeszédében.

A holnapi adásunkban Szakáli István Loránddal,…

A Tanítsunk Magyarországért kezdeményezést az a felismerés alapozta meg, hogy jó érzés továbbadni mindazt, amit tudunk, és látni, hogy ennek mások is hasznát veszik.

4 fő pilléren nyugszik a Tanítsunk…

Stop, Gyurcsány!
Stop, Karácsony!
Ennyi.

A Gyurcsány-korszak borzalmas volt.

Ha nem akarod, hogy ismét megemeljék az adót és a rezsit, ha nem akarod, hogy újból elvegyék a 13. havi…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média