A párizsi olimpia arra is jó, hogy megmutatta az egész világnak, milyen gondolkodás az, amiből mi nem kérünk.
Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál
A nagyszüleink, dédszüleink - és ezáltal mi is - a magyarságnak talán a legtöbbet ide-oda telepített népcsoportja vagyunk. Összefűz minket az a származástudat és hagyomány, amely 1764-hez, illetve a következő évszázadokhoz kötődik. A hitünknek és a nemzethez való ragaszkodásunknak köszönhetően tudtuk megőrizni magyarságunkat, bármilyen nehéz körülmények között éltek az őseink, ezt a kettőt féltve őrizték. Ennek volt köszönhető az is, hogy megéltük 1941-et és hazakerültünk Magyarországra.
Azóta nagyon sokat tettek, tettünk azért, hogy a székely népcsoport megőrizze az identitását, azt a gazdag kultúrát, amelyet a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál is tovább éltet.
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége ma már egy erős közösség, amely több mint 40 Kárpát-medencei tagegyesületet ölel fel. Ezúton is jó munkát, sok sikert kívánok a szervezet nemrégiben megválasztott új elnökének, dr. László Eszternek! 🤝 Nemcsak az ő szerepvállalása emelendő ki, hanem mindazoké, akik az előkészületektől a szervezésen át a vendéglátásig azon dolgoztak, hogy az idei fesztiválon is mindenki jól érezze magát.
Örülök, hogy az idei rendezvényre is ilyen sokan eljöttek, mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánok! Isten hozta Önöket Bonyhádon!