„Salgótarjánban változás kell!” album
Békepárti képviselők és békepárti polgármesterek kellenek! Csak együttes erővel tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól.
Átadtuk a Nemzeti összetartozás parkját Paszabon
🤝 Tajthy Péter, Paszab polgármesterének meghívására Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kezdtem a mai napot, ahol átadtuk a Vidékfejlesztési Program keretében elnyert támogatásból és önkormányzati támogatásból megvalósult Nemzeti összetartozás parkját.
A park területén életfát helyeztek el, amelyen a 64 levél a 64 történelmi vármegyéjét jelképezi. Az életfa előtt elhelyezett emlékmű a trianoni békeszerződés következtében szétszabdalt magyarság nemzeti összetartozásának és lelki értelemben vett egységének állít emléket.
Jó látni azt, hogy a paszabiak és a környéken élők számára fontos a külhoni magyarságra való odafigyelés és a nemzeti összetartozás erősítése. Megtisztelő, hogy meghívtak a park ünnepélyes átadására és részese lehettem a mai felemelő ünnepségnek!
Gratulálok az eddigi eredményekhez és szívből kívánok további sok sikert Polgármester úr munkájához!
Dr. Vinnai Győző
Román István Főispán Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
„Salgótarjánban változás kell!” album
Békepárti képviselők és békepárti polgármesterek kellenek! Csak együttes erővel tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól.
Rá kell kényszerítenünk az európai vezetőket, hogy ne masírozzanak tovább a háború irányába. Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz!
Álmodik a nyomor, kedves barátaim! Ki kell ábrándítsam a dollármédia munkatársait, vidéken még sokan a valóságban élnek!
A vármegyei levéltár a Miskolci Egyetemre költözött. Így könnyeb lesz a kutatás, az épületben konferenciákat és kulturális programokat is tarthatnak. Nézze meg Ön is a frissen átadott tudásközpontot:
A pedagógusok nemcsak tanítanak, hanem példát is mutatnak
A tanárok erőfeszítéseinek sorozata, a magvetés, évek vagy akár évtizedek múltán fordul termőre. De mindig termőre fordul,…
…7 nap, 4 európai főváros, 1 cél: a tiszta energiára való áttérés elősegítése hazánkban és a kontinensen egyaránt.
Ehhez most Brüsszelbe, az Energia Tanácsra vezetett az út, ahol a 2030-as…
Ma…
„Merre tovább Európa?” Közvélemény-kutatói konferencia az európai parlamenti választásokról
Elindult a partpreferencia.hu, amely közérthetően és szakmailag megalapozottan mutatja be az egyes…
Együtt tesszük újra naggyá Európát és Amerikát!
Amerikai kongresszusi látogatócsoportot fogadtunk Központunkban, akik azért érkeztek hazánkba, hogy testközelből megismerkedjenek a magyar konzervatív…