Akik apró koruktól fogva anyanyelvükön tanulnak játszani, énekelni, azoknak ez a közeg lesz a természetes

Átadtuk a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megvalósult Hám János Római Katolikus Bölcsőde és Óvodát Szatmárnémetiben.

Szatmárnémeti és környéke az elmúlt években az épülés és a szépülés útjára lépett. A Hám János Orvosi Központtal, a Megmaradás Házával, a teológiai líceumnak és a református gimnázium épületének felújításával mind ezt az örökséget őrizzük, gazdagítjuk. Ebbe a sorba illeszkedik a ma átadott óvoda és bölcsőde is.

Külön köszönetet mondok Schönberger Jenő főtisztelendő püspök úrnak fáradtságot nem kímélő munkájáért, az itteni magyarság megerősítéséért. Ő nemcsak Hám János városépítő püspök méltó utódja, de örökségének igazi gyarapítója is.

A ma átadásra kerülő óvoda és bölcsőde dolgozóinak, csoportjainak, gyermekeinek, a szülőknek, nagyszülőknek jó egészséget és a nemzeti összetartozás élményének újból és újból való megélését kívánom. Megköszönöm a meghívásukat, örömmel tettem eleget neki!

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

A világ legüldözöttebb kisebbsége a kereszténység!

A libanoni keresztyén párt, a Kataeb külügyi titkárát , Marvin Abdallah urat fogadtam!

Az üldözött keresztények számíthatnak Magyarország…

ÉLŐ videóelemzés: Mit üzen a Fico elleni merénylet?

-Újabb információk Robert Fico merénylőjének indítékáról!

A nyomozók több tanúvallomást rögzítettek, az egyikben egy nő ezt állította: a támadót zavarta a kormányfő Magyarországhoz való hozzáállása.

„…

Robert Fico támadója részletesen beszámolt arról, hogyan készült a szörnyű tettére️ Egy tanúvallomás szerint zavarta Fico merénylőjét, hogy a szlovák miniszterelnök jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral…

️FRISS INFÓ A FICO ELLENI MERÉNYÉLETRŐL!
Fico merénylőjét zavarta, hogy a szlovák miniszterelnöknek jó a kapcsolata Orbán Viktorral.
Ez is az indítéka lehetett a támadásnak.

Magyarország a szakképzés európai élvonalában!

Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervének köszönhetően modern és teljeskörűen felújított komplexum várja a Veszprémi SZC Táncsics Mihály…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média