Már több, mint 75 ezren látták a legújabb Apáti reagált!
Ha te sem szeretnél lemaradni a videómról, a hozzászólásoknál találod meg a linket.
Jó szórakozást!

Köszi, ha megosztod, hogy minél több…
Pártok posztjaira adott reakciók és a posztok száma – összevetés
1️⃣2️⃣A közösségi média számokban – tizenkettedik rész
Új az esztendő, legyen új a téma is! Lekérdeztük a posztok.hu rendszerből, hogy melyik párt posztjaira hány reakció érkezett az utóbbi fél évben, valamint azt is, hogy melyik párt hányat posztolt összesen ez idő alatt.
Előzetes várakozásainkhoz képest is torony magasan sok reakció érkezett a Fidesz posztjaira (3,5 millió), amelyhez kicsit több mint 2000 poszt publikálására volt szükség. Gondolhatnánk, hogy ennek túlnyomó része negatív kritika, azonban a 2 millió feletti like és a közel fél millió megosztás nem ezt jelzi.
Meglepő módon a második legtöbb reakciót a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kapta, amely arányosan kevesebb reakcióját arányosan kevesebb poszttal érte el (700 ezer reakció, 500 poszt). Természetesen a „vicces” reakció kiemelkedett a többi közül.
A Jobbik majdnem 400 ezer reakcióját (kicsit több mint fele a MKKP eredményének), 650 posztból érte el. Azaz arányaiban sokkal rosszabbul teljesített, hogy az MKKP és a Fidesz.
Meglepetést jelent a DK eredménye is, akik kb. ugyanannyi posztból (500), mint az MKKP fele annyi reakciót (300 ezer) hoztak ki. A DKs nyugdíjasok nem használják a Facebookot? De az is lehet, hogy a DK szavazói szégyellik a pártszimpátiájukat. Meg tudjuk érteni. Mi korbáccsal vernénk magunkat!
A KDNP 1500 poszt ellenére is kevés reakciót (250 ezer) kapott. Úgy tűnik, hogy a kormányzati kommunikációban a Fidesz viszi a prímet. A közbeszédben is mindenki inkább a Fidesz nevét hangoztatja, azonban a kormánykoalíció kisebbik tagja is erején felül teljesít és hasonlóan magas kvalitású szakemberekből és politikusokból áll. Kommunikáció terén ez nem jelenik meg.
Az MSZP leáldozóban van, azaz nagyon sok posztból nagyon kevés reakció jön ki.
A Mi Hazánk fele annyi posztból hozott ki közel ennyi reakciót, mint az MSZP.
A fiatalok liberális/globalista pártja a Momentum úgy tűnik, hogy nem nagyon brillírozik a közösségi médiában. A Mi Hazánkhoz hasonló teljesítményt nyújt, holott úgy gondolnánk, hogy a Facebookon lógó multikatonák pártja többet mutat. Hm. Lehet, hogy ők is szégyellni valók.
Nem folytatjuk a tételes felsorolást, azok leolvashatók a grafikonról. A következtetéseket fentebb már levontuk, illetve a grafikon mélyreható tanulmányozását javasoljuk.
Legközelebb a pártok követőinek számával is korrelálunk. Hátha akkor jobban meg tudjuk érteni a számok mögött rejlő valóságot.
Már több, mint 75 ezren látták a legújabb Apáti reagált!
Ha te sem szeretnél lemaradni a videómról, a hozzászólásoknál találod meg a linket.
Jó szórakozást!

Köszi, ha megosztod, hogy minél több…
Tekints be a NIS2 kibervédelmi irányelv hazai átültetésének munkálataiba
Mi fog változni?
Kit érint?
Hogyan készülhetsz fel rá?
Ebből az adásból megtudhatod!👇👇
https://kibertamadas.simplecast.com/.../…
A mostani baloldali német kormány tevékenysége nagyban hasonlít arra, amit Magyarországon láttunk 2010-et megelőzően a Gyurcsány–Bajnai-kormányok részéről...
Lezajlott a globalista elit nagy Oscar-gálája: a davosi Világgazdasági Fórum.
Hogy kik az idei díjazottak?
A videóból kiderül. 


Van, amikor úgy elbújnánk a világ szeme elől...
Janó Miklós törzsőrmester / MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred
Átlagos nap a balosok által lerombolt Németországban: MACHETÉVEL támadott két férfire egy migráns Berlinben.
Jó reggelt! 


✍️Pilhál Tamás: Nesze neked, Budapest!
"Szűk két esztendeje Karácsony Gergely főmormota arról tájékoztatta Budapest népét, hogy előbb választaná a pénzügyi csődöt, mint a közszolgáltatások minőségének…
Jó reggelt! 

