Kovács Kristóf 1972-ben diplomázott okleveles vegyészmérnökként a Veszprémi Vegyipari Egyetemen és nyugdíjazásáig a Pannon Egyetemnek, illetve annak jogelődjeinek volt alkalmazottja, sőt nyugdíjba vonulása után is aktív szerepet vállal mind az oktatás, mind a kutatás-fejlesztés területén a mai napig.

Pályafutását ösztöndíjas gyakornokként kezdte, 1974-ben egyetemi doktori, 1994-ben kémiai tudomány kandidátusa címet szerzett, többször dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban is, majd 1995-ben egyetemi docenssé nevezték ki. 2006-tól tanszékvezetőként, majd 13 éven át intézetigazgatóként vezette az Anyagmérnöki Intézetet.

Veszprémben 1967 óta él, közéleti tevékenységét 1969-ben kezdte, szervezője volt az első, 1969-es Veszprémi Egyetemi Napoknak (VEN).

Egyetemi oktatóként az anyagok világa érdekli, nemzetközileg is elismert szakértője a képalkotó eljárásoknak (mikroszkópia, elektronmikroszkópia, komputer tomográfia, számítógépes képfeldolgozás), alapító tagja, elnökségi tagja és elnöke a Magyar Mikroszkópos Társaságnak, intelligenciája átlagon felüli, tagja a Mensa Hungariqa Veszprémi Tagozatának is. Elnökségi tagja a Veszprém Megyei Mérnöki Kamarának, rendszeresen részt vett mérnök-továbbképző és szakmérnöki kurzusok szervezésében és lebonyolításában. Témavezetője volt több mint 50 diploma-, és szakdolgozatnak, TDK dolgozatnak, egy egyetemi doktori és két PhD dolgozat irányításában is részt vett. Kutatásai középpontjában a műszaki kerámiák szerkezete és tulajdonságai közötti kapcsolatok feltárása, üvegipari és elektronikai hulladékok hasznosítása, alternatív energiaforrások funkcionális anyagrendszereinek fejlesztése áll.

Előadói és kommunikációs készsége átlagon felüli, remek érzéke van a bonyolult összefüggések átadására érthetően megfogalmazva, előadásai népszerűek a hallgatók körében.

Sok veszprémi cégnek segített szakmai kérdésekben és sokat tett az egyetem külső kapcsolataiért is, valamint Veszprém város és a Pannon Egyetem, a Közép-dunántúli régió kapcsolatainak erősítéséért is, és népszerűsítette az egyetem tudományos eredményeit.

A mérnökképzésben, valamint a tudományos területen végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként 2023-ban Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése Dr. Kovács Kristóf részére Pro Urbe érdemérmet adományozott.

Orbán Viktor elszigetelődött a Türk Államok rendkívüli csúcstalálkozóján és Erdogan se beszélt vele
#viktororban #erdogan #orbánviktor

Orbán Viktor facebook: https://www.facebook.com/orbanviktor
Orbán Viktor YouTube nem hivatalos: https://www.youtube.com/channel/UCfwsmFyvCFxP3ZIf3S5bMlA
Szijjártó…

Milyen jó, hogy a régi lapokban ilyen szép írások is megmaradtak. Pesti Hírlap, 1909-ből. Bizony, ha megvolna, elmélázgatnék abban a rác kocsmában egy kis csája és ürmös mellett... nagyon érdekes a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média