Kaszásné Lovasi Lívia 1982-ben szerzett bőrdíszműves szakmunkás végzettséget a Bródy Imre Szakközépiskolában Ajkán, majd 2000-ben irodavezető tanfolyamot végzett. Ezt követően, 2001. március 3-án kezdett el dolgozni szociális területen, mégpedig a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény II. Idősek Otthonában, mint gazdasági ügyintéző. 2011-ben a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán szerzett szociális munkás diplomát, majd mentálhigiénés munkatársként dolgozott.

A II. sz. Idősek Otthonát 2012. május 3. óta vezeti. Feladatai mellett nem feledkezett meg arról sem, hogy szakmailag jól felkészült legyen. 2016-ban szakvizsgázott időskorúak ellátásából a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalban, majd 2020-ban a Semmelweis Egyetem által szervezett szociális ágazati mester vezetőképzés alapozó képzését is elvégezte.

Munkáját mindig felelősségteljesen, áldozatkészen, nagy szakmai alázattal és hozzáértéssel végzi. Szociális érzékenysége nagy türelemmel párosul. Kollégái számíthatnak munkájára és bizalommal támaszkodhatnak szakmai hozzáértésére. Türelemmel és figyelemmel fordul minden ellátott, hozzátartozó és munkatársa felé. Munkája folyamatosan tükrözi az ellátottak mindenkori igényeinek priorizálását.

2022-ben Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásban végzett önzetlen, példamutató munkája elismeréseként Kaszásné Lovasi Lívia részére Hornig-díjat adományozott.

Mi, magyarok sem fogalmazhatnánk meg ezt másképpen. Tűpontos értékelés Ryszard Legutko lengyel képviselőtársunktól az Európai Parlamentről. Ma ünnepelte létrehozásának 70 éves évfordulóját az Európai…

Kánában, Krisztus első csodájának helyszínén jótevőként tekintenek Magyarországra.

Ugyanis a mai napon Francesco Patton kusztos atyával átadtuk a Szentföldi Ferences Kusztódia, Hungary Helps…

️Nem mond igazat Josep Borrell uniós főképviselő, amikor azt állítja, hogy a szankciók célja nem a háború befejezése volt.

️Ugyanis a brüsszeli döntéshozók a háború kitörésekor azt ígérték, hogy a…

Válasz Kanász-Nagy Máté képviselő úr azonnali kérdések órájában feltett kérdésére

Oroszország jövő héttől csökkentheti gázszállításait az ukrán vezetéken. A Magyarországot ellátó déli útvonal jelentősége felértékelődik.

Nem csoda, hogy a bérkommentelők ennyire agresszívak az utóbbi napokban. Az amerikai pénzekből vannak ők is finanszírozva. Ha pedig elzárják a pénzcsapot, akkor elveszítik a munkájukat.
Nem lennék most…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média