☝️A ponthatárok kihirdetése mindig különleges, sorsfordító pillanat. Egy korszak lezárul, és egy új, izgalmas időszak veszi kezdetét, tele lehetőségekkel és kihívásokkal. Szeretettel gratulálok mindenkinek!

Sokak számára Veszprém lesz az új otthon. Ahogy megérkeztek városunkba, egy új történet kezdődik el, egyetemi élmények, barátságok, közös sikerek és emlékek születnek majd. Bízom benne, hogy ezek a történetek nemcsak a tanulmányaitokhoz kötődnek majd, hanem Veszprémhez is és ha minden jól megy, városunkban nemcsak a hallgatói éveiteket töltitek el, hanem valódi otthonra is leltek.

Kívánom, hogy sok siker, öröm és felejthetetlen pillanat kísérjen benneteket ezen az új úton! Isten hozott benneteket Veszprémben, sok sikert kívánok a Pannon Egyetemen és a Veszprémi Érseki Főiskolán!

A legsötétebb kommunista időkre emlékeztető politikai leszámolás a Tisza ÁVH-tól megkezdődött Pócs Jánossal szemben!

Kínos magyarázkodásban van Magyar Péter, hogy miért nem vezetik vissza a védett árat az üzemanyagoknál.
De miért vezették ki?

Súlyos válságban Magyarországon a demokrácia.
Árad az önkény.
Bosszú és leszámolás vezérli a Tisza-kormányt. – Tusványoson beszélgettünk arról is, mit tehetünk ez ellen.

Van képe Magyar Péternek a déli harangszóra hivatkozni, amikor pont ők szüntették meg a közrádióban.

A Tisza Párt parlamenti diktatúrát követ el azzal, hogy a fékek és ellensúlyok különböző hatalmi ágait elfoglalja

️Bárkit is választ a Tisza köztársasági elnöknek, az illegitim lesz Sulyok Tamás erőszakos eltávolítása után.
Az önkényes hatalomgyakorlásból nem születhet legitim köztársasági elnök.
#SzalaiPiroska…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média