A költészet napján a tavaly elment Veszprémhez ezer szállal kötődő Tolnai Ottó egy versét vettem elő; Ottóét, aki úgy volt meghatározó irodalmár Veszprém életében, hogy mindig is vajdasági maradt.

Először az 1980-as évek közepén járt Veszprémben. A rá jellemző módon az állatkertből vitt el magával egy erős emléket. A hidegben didergő rózsaszín flamingók látványa több későbbi művében is megjelent. Rendszeresen visszajárt hozzánk Veszprémbe: egy eseményen maga mondta el, hogy az utóbbi három évtizedben legalább húsz alkalommal lépett fel nálunk, és ezen is túl sokszor „csak” dolgozni jött: 1992-től a Jugoszláviában megszűnt Új Symposion utódának, a nálunk megjelenő Ex Symposionnak volt főszerkesztője.

Ottó egy valódi hídépítő volt: nemcsak a vajdasági irodalom nemzedékeit kötötte össze, nemcsak a vajdasági és más területeken működő magyar irodalmi közegek együttműködését segítette, hanem egybefonta a magyar irodalmat a régió más nyelvű kultúráival is, sőt összekötötte az irodalmat a képzőművészetekkel és más művészeti ágakkal is.

Emlékszem, 2018 végén, még az EKF év eredményhirdetése előtt, egyszer mondta azt nekem, hogy annak a városnak nagyobb esélye van elnyerni a Kulturális Főváros címet, amelyikben antikvárium vagy filatélia működik. Ottó jóslata beigazolódott, hiszen akkor még élt Molnár Sándor, és megvolt az Utas és holdvilág antikvárium, mi pedig elnyertük a címet - és nagyszerű 2023-as évünk volt.

Egy igazi tolanaiottós , amolyan számvetős verset választottam a mai napra:

49.
nem mentem fel
nem mentem le a lifttel
nem mentem máshová sem
nem repültem ki
zöld gallyal fogaim között
nem mentem ébent csináltatni
ébent semminek
ébent senkinek
nem bújtam bokrok fák mögé
színes gatyákban
lépre se léptem
hol szerezzek faszenet
hol szerezzek tömérdek faszenet
mennék aludni

https://reader.dia.hu/document/Tolnai_Otto-Versek-533