Ismét megtelt az Agóra szeretettel, büszkeséggel és meghatottsággal: a Bárczi Gusztáv Iskola megrendezte hagyományos éves gálaműsorát. A gyerekek fantasztikus lelkesedéssel és bátorsággal léptek színpadra, hogy megmutassák tudásukat és tehetségüket a zsúfolásig megtelt nézőtérnek.

Háromgyerekes édesapaként pontosan tudom, milyen érzésekkel ültek ma a családtagok a nézőtéren. Végigéltem én is a kicsi óvodai szereplésektől a szalagavatóig azt az izgalmat, amikor jön az a rész, ami otthon nehezebben ment, és amikor a szívünk együtt dobban a gyerekkel, hogy sikerüljön. És izgulnak ők is – mert a legjobbat szeretnék adni magukból.

De végül nem a hibátlan szöveg, nem a pontos lépés az, ami boldoggá tesz bennünket. Hanem az ölelés a végén. Az a pillanat, amikor érezzük: minden erőfeszítés, minden gyakorlás és minden apró lépés értelmet nyer.

Hálás vagyok a pedagógusoknak, a szülőknek és minden fellépő gyermeknek ezért a felejthetetlen délutánért. Veszprémben büszkék vagyunk rátok!

András-nap – az advent kezdete

November 30-án ünnepeljük Szent András apostolt, Krisztus első tanítványát.
Ez a nap az advent kezdetét jelzi – ettől fogva már nem tartottak bálokat, inkább a csendes…

A jövő tudósai már középiskolában!
A Semmelweis Egyetem kiemelten támogatja a tehetséges diákokat, nemcsak az egyetemen, hanem már középiskolás korban is. Évente várjuk a fiatalokat a TDK konferencián…

43 új elektromos autó segíti a kórházak és egészségügyi intézmények mindennapi munkáját!

Az elektromos autók bevezetésével az egészségügy nemcsak korszerűbbé, hanem fenntarthatóbbá is válik –…

A baloldal mindig mások pénzéből él – és mi fizetjük az árát.

Washingtonban és Moszkvában is azért küzdöttünk, hogy a magyar háztartások Európa legalacsonyabb energiaárait fizethessék. Magyarok - magas energia 2:0

A választások tétje, hogy Magyarországon biztonságban és békében tudunk-e élni, vagy követnünk kell a brüsszeli háborús stratégiát.

Napló/2825: Szerdán délelőtt Lakiteleken, a Hungarikum Liget Kölcsey házában a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat szakmai napján Nacsa Lőrinc államtitkár úrral hallgattunk meg 17 olyan kisebb…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média