Ma a Lovassy László Gimnáziumban – az ország legjobb vidéki középiskolájában – elindult a Start Akadémia Pálya Panoráma Programjának újabb szintje. A középiskolások pályaorientációját segítő program megnyitóján itt volt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese is, aki szintén hangsúlyozta: a tehetséges fiatalok támogatása a régió jövőjébe történő befektetés.

Veszprémben az élhetőség és a jó életminőség egyik legfontosabb feltétele a magas színvonalú oktatás. Erős középiskoláinkra és egyetemünkre építve olyan tudást adunk a diákoknak, amely versenyképes, piacképes és helyben is kamatoztatható.

Célunk egyértelmű: akik itt tanulnak, maradjanak is a városban, vagy a régióban, hogy a megszerzett tudásukkal Veszprém közösségét és gazdaságát erősítsék. Ehhez a város, az iskolák, az egyetem és a vállalkozások együttműködése nélkülözhetetlen.

Köszönöm a Start Akadémiának, a minisztériumnak, a Lovassynak és minden partnernek, hogy közösen teszünk azért, hogy Veszprém továbbra is olyan város legyen, ahol jó tanulni, jó dolgozni – és jó élni.

Gratulálok az alapításának 30 évfordulóját ünneplő Országos Horvát Önkormányzatnak.
Köszönet az országos és helyi horvát önkormányzatok vezetőinek és tagjainak áldozatos munkájukért!

Ma 104 éve született Pilinszky János, a XX. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Verseiben a magányt, a szenvedést és a hit kérdéseit járta körül, miközben a legapróbb pillanatokban is…

Minden fa a jövőbe vetett hitünk jelképe.
Az Országfásítási Program évente 50 millió facsemetét ültet, erősítve közös munkánkat a fenntartható jövőért.
A City TV beszámolójában megnézhetitek, miért…

Nem le, hanem megbecsülni kell a magyar gazdákat. Nem fogjuk hagyni, hogy Brüsszel az agrártámogatásokat Ukrajnának adja!

️Itt a , mindenkit közvetlenül és fájdalmasan érintő brutális megszorítás a Tisza-csomagból
Hiába tagad és hazudik már megint ezerrel a budai zsúrpubi, a Tisza kiszivárgott megszorítócsomagján bizony…

️Újabb jó hír: minden eddiginél nagyobb támogatásra, több mint 8️⃣0️⃣0️⃣ millió forintra pályázhatnak a HISZEK Benned Sport Programban a hazai kis- és közepes sportegyesületek!
Hajrá, magyar…

A Balaton mindannyiunk öröme!

A most megnyíló, “Nézett a Balaton - Száz7vers” című kiállítás közel áll hozzám, hiszen összekapcsolja Veszprémet és a Badacsony térségét. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média