Egy nemzetközi hálózat pénzeli és koordinálja a magyar baloldalhoz köthető újságírókat, aktivistákat, szervezeteket. 2022-ben a baloldali összefogás kampányát segítették, most a Tiszát. Céljuk a…
Elkaptuk 
Igazoltatáskor bukott le egy díler

A szigetszentmiklósi zsaruk március 13-án a település egyik parkolójában igazoltattak egy 33 éves férfit. Hamar kiderült, hogy a sofőrnek volt mit rejtegetnie az egyenruhások elől.
Az intézkedés során átvizsgálták a járgányt, amiben több kábítószergyanús anyagot is találtak: egy átlátszó dobozban fehér port, valamint egy fémdobozból és egy fémtégelyből is hasonló szer került elő. A rendőrök emellett lefoglaltak egy közel 30 centi hosszú üvegpipát, egy drogporciózáshoz használt mérleget, valamint több mint százezer forint készpénzt is. 
Hamar világossá vált, hogy a férfi nem csak fogyasztja, hanem kereskedik is a droggal. Az is kiderült, hogy nem ismeretlen a hatóságok előtt, korábban már indult ellene eljárás hasonló bűncselekmények miatt.
A dílert a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.
️
/posztok.hu
️Ukrán titkosszolgálati műveletté változtatta Zelenszkij elnök Magyarországot. Az ügynökei gőzerővel azon dolgoznak, hogy ukránbarát kormányunk legyen, amely támogatja a háborút, leválaszt minket…
️ Európa energiaválsága: mit tehetünk a jövőért?
️
️ Ursula von der Leyen saját magát hozta kellemetlen helyzetbe.
️ Most pedig,…
