Műbalhé, azaz múbalhé.
Pontos definíció: „Mint a tehén véleménye. Csak mú!” (Joey)
Állítólag elnézést kell kérni, mert valaki kimondta, hogy a WC-t is ki kell takarítani, és hogy ez is egy Munka.
Emiatt…
Büszkék vagyunk! 
🩵
Egy újabb, akikre nagyon büszkék vagyunk történet! 


Hétfő este bejelentés érkezett kecskeméti kollégáinkhoz, miszerint egy férfi rosszul lett a Noszlopy Gáspár parkban. A járőrök a helyszínen megtalálták a férfit, aki ekkor már jobban volt, elmondta azonban, hogy epilepsziás rohama volt, és a gyógyszerei sincsenek nála. A mentők kiérkezéséig – a hideg időre tekintettel – a szolgálati gépkocsiba ültették.
Rövid időn belül a férfi újabb rohamot kapott. A rendőrök a Police Medic képzésen tanultak, valamint a mentésirányító diszpécser utasításai alapján azonnal megkezdték az ellátását. Pokrócot terítettek a földre, arra fektették a férfit, fejét pedig szolgálati kabáttal támasztották meg, biztosítva a légutakat és megelőzve a sérüléseket.
A mentősök megérkezését követően a férfit kórházba szállították.
Ezúton is köszönjük kollégánőink
️
️és kollégáink 👮👮embereséges munkáját!
☝Bárki kerülhet nehéz helyzetbe, ezért fontos, hogy észrevegyük a bajt, és időben segítsünk/segítséget hívjunk!
Műbalhé, azaz múbalhé.
Pontos definíció: „Mint a tehén véleménye. Csak mú!” (Joey)
Állítólag elnézést kell kérni, mert valaki kimondta, hogy a WC-t is ki kell takarítani, és hogy ez is egy Munka.
Emiatt…
Egy ismerősünk írása:
"Azoknak akik a politikai meggyőzésem miatt utálnak elmondanám, hogy akár hálásak is lehetnének, mert én pont úgy képviselem őket és harcolok értük, hogy nem vagyok 25 év alatti,…
A 600 oldalas dokumentummal kapcsolatban azt nyilatkozta Csercse Balázs, a frissen kiugrott tiszás, hogy párton belül mindenki találgatott, azonban abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy…
Lakossági földgázárak Nyugat-Európában és Magyarországon – eltérő árazási modellek, eltérő kockázatok
Nyugat-Európában a lakossági földgázárak jellemzően piaci alapon alakulnak, ezért szorosan követik…

Tudtad, hogy a magyar gazdaság több mint 80%-át az export adja?
A szolgáltatások a legmeghatározóbbak
Az ipar a gazdaság 23%-át teszi ki
A mezőgazdaság részesedése 3,4%
Magyarország nyitott gazdaság:
Hogyan van képük a Tisza támogatóinak felháborodni bármin is? Közben pont ők azok, akik lenézik, megvetik és folyamatosan ócsárolják a cjgányságot a Facebook-csoportjaikban!
Fontos kérdés jön