Ilyenkor látszik igazán, mennyit számít egy bejelentés és a gyors segítség. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett benne!
DELTA Program: újabb csapás a kábítószerpiac ellen.
Közösség, Egészség, Biztonság.
Lecsapott a DELTA 

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága szervezte a nem mindennapi akciót egy családi alapon működő kábítószer-kereskedő hálózat felszámolására. A célkeresztben négy település volt: Derecske, Gáborján, Hencida és Váncsod.
️
A bűnügyi igazgatóság nyomozóin kívül, a berettyóújfalui és a debreceni rendőrök is, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, a Cívis, Körös, Bükk és Jonatán Közterületi Támogató Alosztályok alakulatai, továbbá a Készenléti Rendőrség munkatársai segítették a razzia sikerét. December 2-án hajnalban kilenc helyszínen egyszerre ütöttek rajta az elkövetőkön, és összesen 13 embert fogtak el. 
A kutatások során közel 2,5 kilogramm droggyanús anyagot – főleg kristályt – és az árusításához szükséges eszközöket találtak, vagyonvisszaszerzés keretében pedig közel 23 millió forintot, 4 millió forint értékű arany ékszert és 3 gépkocsit foglaltak le.
A nyomozók nyolc dílert drogkereskedelem, egy embert pedig kábítószer birtoklása miatt vettek őrizetbe,
négyen szabadlábon védekezhetnek.
/posztok.hu



️Magyar Péter minden erejével igyekszik úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne azokhoz a baloldali közgazdászokhoz, akik a Tisza adóemelési és megszorítási programterveit írják. 
️