Születésnapom környékén így minden évben pár órára átugrunk Kehidakustányba a termálfürdőbe.
☝️Egy kis lazítás ránk fért pláne, hogy nálunk a nyár nem a pihenésről vagy szabadságról szól.
️Míg bő tíz…
Sajtótájékoztató és 4️⃣0️⃣ millió forintos díjkitűzés
28 éve várta az igazságot az ország: megvannak az elkövetők. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) sajtótájékoztatót tartott a közel három évtizedes rejtély megoldásáról.
A rendőrség évtizedekig megoldatlan ügyként kezelte az előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölést. A KR NNI és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös nyomozócsoportja 2012 óta elemzi és deríti fel a legsúlyosabb, máig megoldatlan, a 90-es években elkövetett életellenes és robbantásos bűncselekményeket. Évről évre elővették ezt az ügyet, majd eljutottak arra a pontra, amikor az információk alapján meg lehetett állapítani, hogy kik és milyen módon követték el a bűncselekményt.
A 90-es évekbeli, illetve a 2000-es évek eleji leszámolásos ügyeket, gyanús eltűnéseket a KR NNI és az NVSZ kiemelten kezeli, évről évre leporolja újabb bizonyítékok után kutatva. Egyetlen ügyet sem felejtenek el. A cél, hogy emberölés ne maradjon felderítetlen. Vannak olyan esetek, amikre a rendőrség különös, kiemelt figyelmet fordít. Ilyen a tárnoki Radics család ügye is. A 2002-es rejtélyes tárnoki bűncselekmény során Radics Attila és élettársa mellett a 3 és fél éves gyermekük is eltűnt a családi házukból. A KR NNI újra elővette a nyomozást, mely már emberölés gyanúja miatt folyik. Az országos rendőrfőkapitány megemelte a kitűzött nyomravezetői díjat, mivel a rendőrség újabb információkat remél, amelyekkel felelősségre vonhatják az elkövetőket. A KR NNI számít az állampolgárok segítségére, és várja a bejelentéseket.
A sajtótájékoztató, valamint a 40 millió forintos díjkitűzés elérhető a kommentek között található linkeken
Születésnapom környékén így minden évben pár órára átugrunk Kehidakustányba a termálfürdőbe.
☝️Egy kis lazítás ránk fért pláne, hogy nálunk a nyár nem a pihenésről vagy szabadságról szól.
️Míg bő tíz…
️Borús napok ezek Magyar Péter számára.
Már az ellenzéki kutatók sem tudják lehazudni a valóságot.
☝️Javul a közhangulat. Az emberek a saját környezetükben látják, hogy Magyar Péter hergelése, uszítása…
,,A pap senkié, ezért lesz ő mindenkié" - Faragó András atyát kérdeztük tegnap este, miután A papság öröme témában tartott előadást a Café Francesco keresztény missziós kávézóban. 
VÉGEM! A tiszás közgazdász(!) azt akarta megmagyarázni nekem, hogy majd milyen jó lesz, ha többet adózhatnak a magyar emberek.
Igazam lett! Magyar Péter kiadta a Tiszásoknak, hogy legyenek sokkal durvábbak. Meg is érkezezett a mai első tiszás, aki ordenáré módon beszélt.
Magyar Péter kiadta a telefonszámomat a tiszásoknak, akik folyamatosan hivogatnak.
Akikkel tudok, beszélek is.
Ezeket a videókat már biztosan láttátok.
Magyar Péter abban bízott, hogy majd ügyesebbek…
Nincsenek szavak! Az árvíz mindenüket elvitte, de azt a keveset is megosztják ami maradt!
Ezt nem akarta hallani Peti! Szundi-Bundi