Szabadnapján mentett életet

Egy órán keresztül próbálták visszahozni az életbe azt a 79 éves férfit, akinek újraélesztését egy szabadnapos rendőr kezdte meg a XVI. kerületben. Zsebi Norbert r. főtörzszászlós azonnal félreállt, és az idős úr segítségére sietett. Nem sokkal korábban ugyanezt tette egy másik figyelmes autós is, akinek útja szintén erre vezetett, és látta, amint az idős élettelenül a földre esik. Amíg ő a segélyhívóval volt vonalban, a kerületi rendőr szolgálatirányító kollégáját hívta, majd megkezdte az idős férfi újraélesztését. Kollégái a mentőkkel egyidőben érkeztek a helyszínre, akik átvették a reanimálást. A kiérkező rendőrök és mentők egymást váltva, közel egy órán át küzdöttek a férfi életéért, míg a keringése helyreállt. Az idős urat bár eszméletlenül, de stabil állapotban szállították kórházba.

Zsebi Norbert r. főtörzszászlóst, a BRFK XVI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját Budapest rendőrfőkapitánya, dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy dicséretben és jutalomban részesítette az életmentés során tanúsított példaértékű helytállásáért.

#életmentés #tartozzközénk #mivagyunkabrfk
Ez a hivatásunk! Ha szeretnél közénk tartozni, nézd meg képzéseinket:
https://karrier.police.hu/kepzeseink
Jelentkezés:
[email protected]

A magyar nyelv napjára, kissé megkésve!

M A VAN A MAGYAR NYELV NAPJA

A magyar nyelv szépségéről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak…

Hol van már a befogadás kultúrája…
👉 A német kancellár szerint az ukránoknak otthon kellene harcolniuk ahelyett, hogy Németországba menekülnek.

Jön a 14. havi nyugdíj!

Brüsszel és a Tisza azon dolgozik, hogy adóemelésekkel, a nyugdíjak megadóztatásával és a 13. havi nyugdíj eltörlésével a magyarok pénzét is a háborúba terelje.

Mi, a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média