Who let the dogs out? 🐕‍

CHARLIE ÖRÖME
Egy hónapja, hogy Charlie, a speciálisan képzett személykereső Takács István főtörzsőrmesterrel rátalált egy eltűnt idős férfira, akit a zalaegerszegi rendőrök, az aggódó rokonok és szomszédok kerestek órákon át. Drónt is bevetettek, ám a szimatmunka járt eredménnyel. A részletekről, a keresőkutyák kiképzésének fortélyairól kérdeztük a tapasztalt kutyavezetőt.

Verseny az idővel.

– Október 15-én riasztottak minket, hogy éjszaka eltűnt otthonról egy 84 éves férfi. Az idő nagyon sürgetett minket, hiszen hűvös este volt, az eltűnt pedig demenciában is szenved, ráadásul hiányos öltözetben indult el – idézte fel az eseményeket a főtörzsőrmester, aki 14 éve szolgál, jelenleg a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kutyás csoportjának járőrparancsnoka, és sokadik generációs zsarucsaládból jött. – A keresést ezért, kiegészülve a rokonokkal, valamint a kapitányság állományával, járőrökkel, drónkezelőkkel, haladéktalanul megkezdtük. Ebbe a munkába kapcsolódott be Charlie, a négy és fél éves német juhász. Mivel az eltűnés és a bejelentés közt is eltelt egy óra, és nekünk elsőként az egyértelmű, közeli helyeket kellett kizárnunk a kutatásból, a bajbajutott viszonylag nagy előnyre tehetett szert. Ezt kellett lefaragnunk.

Keresés a Nekeresdi úton.

– Nagy szerencsénk volt, hiszen a párás idő segítette a szagok megkötését, így a kutya magabiztosan vezetett minket – emlékezik a főtörzsőrmester, aki tökéletesen megbízott a szolgálati eb szimatában. – Charlie egyébként játékos, szeretni való kutya, de amikor dolgozik, a külvilág teljesen megszűnik a számára. Láttam rajta, hogy teljesen belemerül a szag követésébe, csak két órán át tartó kutatás után pihentünk meg tizenöt percre. Azért is fontos a tudatos pihentetés, mert az állat, elmerülve a feladatban, kimerítheti magát, így romlik a teljesítménye is. Végül négyórányi keresés után, 4-5 kilométernyi átfésült területtel a hátunk mögött, egy sűrűn benőtt, bokros területen, a Nekeresdi úton bukkantunk rá a teljesen kimerült férfira, akit átadtunk a kiérkező mentőknek.

Mantrailing, a jobb teljesítményért.

– A siker mindig remek érzés, hiszen a csapatunk, összefogva, megmentett egy embert a kihűléstől, de a kutyavezető ilyenkor azon is gondolkozik, hogy mit lehetne jobban, másképp csinálni – mondta elgondolkodva Takács főtörzsőrmester, aki úgy érzi, van is megoldás a dilemmára. – Nekünk Charlie-val rengeteget segített a Magyarországon Gránicz Csaba főtörzszászlós, szakoktató által többedmagával meghonosított mantrailing módszer, ami a keresőkutyák speciális képzését teszi lehetővé életszerű körülmények között. Az iskola lényege, hogy az ebek és a vezetőik szagminta alapján városi vagy külterületi körülmények között, erdős terepen követik az elbújt embert, a jutalom pedig a megtalálás öröme és a zsákmány, ami a bújónál van. Így a kutya ösztönösen, a saját tempójában dolgozik, nem is munkaként fogja fel a feladatot. Ez a szemlélet kiválóan kiegészíti a rendőrségi személykereső kutyák képzésén tanultakat, és hosszabb ideig tartó, a vadászösztönre építő alkalmazást tesz lehetővé, mint amikor a munkakutyáknak a „munka” és a „játék” vagy „pihenés” üzemmódok közt kell váltaniuk mentálisan.

Charlie a csúcson.

– Charlie most van rendőri karrierje legjobb időszakában, nagyon lelkesen, aprólékosan dolgozik, és már van kellő tapasztalata is – ismeri el képességeit mosolyogva a főtörzsőrmester. – Teljesen más hozzáállást kíván meg a vele végzett munka, mint az eddigi állataimmal, amiből én is rengeteget tanulhatok, fejlődhetek. Remélem, hogy még sok sikeres munka áll előttünk!
K. D.
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA
#zsarumagazin #Zalaegerszeg #kutya

Tovább dagad az ukrán háborús maffia botrány!

Zelenszkij üzlettársának még arany WC-re is telt az EU és az USA segélyeiből.

Hasznos dolgokra megy a pénzünk, igaz?

️ Ez ám a virágzó jogállam, amiről nekünk is példát kéne venni!

Saját bevallása szerint, Zelenszkij 100 milliárd dollárral nem tud elszámolni. Az ukrán háborús maffia korrupció botránya miatt…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média