Még neki is ciki, pedig ott nincs magasan a léc
Büszkék vagyunk!
Emberségből jeles – újra! 
Kisfiával mentett sérült madarat egy rendőr kollégánk. Tette mindezt nem először. 
Varga Balázs r. törzszászlós, a Békéscsabai Rendőrkapitányság telekgerendási körzeti megbízottja és négyéves kisfia, Bendegúz a hétvégén Csorvás külterületén, a Nagy – majorban jártak. Vizet vittek, mert az utóbbi időben kevés eső esett és ilyenkor rendszeres program náluk, hogy itatják a vadon élő állatokat.
Gyaloglás közben találtak rá egy sérült, törött szárnyú egerészölyvre. A kisfiú vette észre, hogy a madár nem röppen fel, tehát apa és fia együtt mentette meg az állatot. A kocsiból egy puha törülközőt vettek ki, azzal fogták meg gyengéden a riadt szárnyast. Kollégánk értesítette a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont munkatársait, a rugalmas szervezésnek köszönhetően a szárnyaszegett ölyv hamar orvosi ellátást kapott. 
A körzeti megbízott nem először mentett madarat, éppen november 4-én, tehát holnap lesz négy éve, hogy egy sérült hattyún segített. A törzszászlós igazi állatbarát, családjával hat kutyának adnak szerető otthont. Két vizsla, egy puli, egy holland juhászkutya és két német juhászkutya él velük. Pakó, a holland juhász nyugdíjas rendőrkutya, míg Bruno, a német juhászkutya, jelenleg is szolgálati ebként segíti Balázst a mindennapokban.
A rendőr a kisfiát is arra neveli, ami mindannyiunk számára példaértékű iránymutatás: emberségre, együttérzésre és az állatok és az élővilág tiszteletére.
Még neki is ciki, pedig ott nincs magasan a léc
Apák és fiúk - van bűnös nemzet
A Tisza párt az árulásban és lehallgatásban született. Miért csodálkozunk, ha 200 ezer támogató adata kiszivárgott? Nem adhatnak mást, csak mi lényegük 
☝️Amióta Trump szankciókat bejelentette sorra derülnek ki a dolgok, hullanak a csontvázak…
️
️A németek, bolgárok mentességet kértek, most pedig a litván vasúttársaság bejelentette, hogy az amerikai…
Tiszások! Elég ez nektek?
szerinted milyenek a fideszesek?
TI vagytok a legjobbak! Közösség vagyunk! ❤️
Köszönet a figyelmetekért! Igyekszem rászolgálni ezek után is. Hajrá, magyarok! 