Putyin támogatja Ukrajna uniós csatlakozását. Tehát aki ugyancsak támogatja, az Putyin-pincsi. 
Büszkék vagyunk!
„Kollégám segítségkérő hangjára lettem figyelmes, hogy segítsek mert valaki a rosszul van” – idézte fel a szeptember 4-én történteket Czirják Csaba rendőr alezredes, alosztályvezető.
Dél után nem sokkal egy férfit tiltott vezetés miatt állítottak elő a X. Kerületi Rendőrkapitányságra. Mielőtt az előállító helyiségbe került, részletesen kikérdezték egészségi állapotáról. Elmondta, hogy korábban is voltak panaszai, de eddig nem fordult orvoshoz. Azt is hozzátette, hogy most nem érzi jól magát, de orvosi ellátást nem kér.
Az előállított őrzésével megbízott Szilágyszegi Dániel őrmester folyamatosan figyelte a férfi állapotát, többször is ránézett, és amikor a bezártság miatt rosszabbul lett, friss levegőre kísérte. Néhány perc múlva azonban a férfi állapota hirtelen súlyosbodott: egyre nehezebben kapott levegőt, a szemei lassan lecsukódtak, majd a légzése is leállt.
Ebben a kritikus pillanatban az őrmester azonnal cselekedett. Ellenőrizte a férfi életjeleit, óvatosan lefektette, és megkezdte a szívmasszázst. Közben értesítette az alosztályvezetőt és mentőt hívott. A segítség perceken belül megérkezett: Czirják alezredes, majd nem sokkal később Gottfried Bence törzsőrmester is a helyszínre sietett, és együtt folytatták az újraélesztést.
Mellkaskompresszió és légbefúvás váltotta egymást feszült perceken át, mígnem a férfi egyszer csak levegő után kapott. Légzése helyreállt, rövidesen magához tért, és a mentők már stabil állapotban szállították kórházba.
A BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály beosztottjait, Czirják Csaba r. alezredest és Szilágyszegi Dániel r. őrmestert, valamint Gottfried Bence r. törzsőrmestert, a BRFK Központi Gépkocsizó és Járőrszolgálati Osztály Kutyás Alosztálya járőrét az életmentésért dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben és jutalomban részesítette.
#tartozzközénk #mivagyunkabrfk
Ez a hivatásunk! Ha szeretnél közénk tartozni, nézd meg képzéseinket:
https://karrier.police.hu/kepzeseink
Jelentkezés:
[email protected]
/posztok.hu
️


️

Tévedés, hogy csak a keresleti oldalt élénkítenék az ingatlanpiacon
Európai trendet követett Magyarország a hadkötelezettség felfüggesztésével 



