DELTA Program: újabb csapás a kábítószerpiac ellen.
Közösség, Egészség, Biztonság.

Nem alhatnak nyugodtan a baranyai dílerek

A DELTA Program keretében a pécsi, a mohácsi és a komlói rendőrök is csapást mértek a drogkereskedőkre.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptember 12-én rendőreink biznisz közben ütöttek rajta egy díleren Pécsett. A rendőrök tovább göngyölítették a szálakat, így eljutottak a felsőbb kapcsolatához, akitől a kábítószert vásárolta.

A nyomozók szeptember 18-án délután újabb akciót szervezetek, amelynek eredményeképp a főkapitányság Mecsek kommandósainak segítségével az otthonában fogták el azt a 32 éves pécsi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt két hónapban többször drogot árult a városban, többek között az egy héttel korábban, a Hajnóczy József utcában elfogott 30 éves dílernek is.

A rendőrök a lakásban tartott kutatás során őrlőket, digitális mérlegeket, valamint bruttó 275 gramm kábítószergyanús, zöld növényi származékot találtak és foglaltak le, amelynek egy részét a férfi a vécén lehúzva próbálta eltüntetni az egyenruhások érkezésekor.

A nyomozók a szomszédban lakó 30 éves ismerősénél is kutattak, ahol szintén őrlőket, digitális mérlegeket, valamint 268 gramm droggyanús növényi származékot találtak. A kábítószergyorsteszt mindkét férfinál pozitív jelzést mutatott THC-ra.

Felmerült a gyanúja annak is, hogy a két férfi egy pécsi telken közösen termeszt marihuánát. Ez beigazolódott, ugyanis a szemlén az egyenruhások több mint bruttó 4 kiló zöld növényi származékot találtak.

Kihallgatták a két férfit, a 32 éves díler ellen kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása, a 30 éves férfi ellen pedig kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Az üggyel kapcsolatban a díler egyik vásárlóját, egy 23 éves komlói férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. Neki szintén pozitív lett a drogtesztje, kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.

A mohácsi rendőrök egy héttel később, szeptember 25-én délelőtt egy 36 éves helyi dílert fogtak el, majd előállították a rendőrkapitányságra. A férfit azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy kábítószert értékesített Mohács területén. A helyszínen egy őrlő, valamint droggyanús növényi származék került elő a ruhájából, a lakásán tartott kutatáskor pedig több mint 100 ezer forintot foglaltak le.

Az üggyel kapcsolatban egy 34 éves férfit is elfogtak, aki a dílertől vett drogot, valamint egy 37 éves mohácsi férfit is előállítottak, aki a gyanú szerint szintén aznap kapott tőle kábítószert.

A drogfogyasztás tényét mindhárom férfi esetében igazolta a gyorsteszt. A terjesztő ellen kábítószer-kereskedelem, a fogyasztók ellen pedig kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Ugyanezen a napon a komlói rendőrök is kivontak a forgalomból három férfit, akik kábítószerrel kereskedtek.

Egy 27 éves komlói férfit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt fél évben marihuánával kereskedett, egy 23 éves pécsi férfit pedig azzal, hogy otthonában drogot termesztett. Utóbbi lakásán kábítószergyanús növényeket foglaltak le, amelyekről az igazságügyi szakértő megállapította, hogy kannabisz. Mindkét férfi drogtesztje pozitív lett THC-ra. Egy 48 éves kozármislenyi férfit is elfogtak, aki az otthonában szintén kannabiszt termesztett. Ellenük kábítószer-kereskedelem, valamint kábítószer birtoklása miatt folyik büntetőeljárás a Komlói Rendőrkapitányságon.

Az ügyben két fogyasztó – egy 34 éves komlói és egy 19 éves pécsi férfi – is fennakadt a rostán, kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.

Gál Kinga csúnyán helyretette ma Ursula von der Leyent az EP-ben, aki ellen bizalmatlansági indítvány indult!

HANGGAL!
Kint az újabb dal! Aranyosi nem volt annyira aranyos.
Hallgassátok meg a Din-don-dilidongó c. számot!

Hiába várja Brüsszel a megújulóktól az energiaválság enyhülését; azok önmagukban nem képesek biztonságosan és olcsón ellátni az EU igényeit.
👉 A nap- és szélerőművek mellé alaperőművek - például…

„Kegyelemből” bitó helyett golyó általi halál, hóhérsegédeknek osztott alsónemű, a londoni lincshangulat elől kocsmába menekülő Haynau – az aradi vértanúk kivégzésének és a nemzeti tragédia…

Peti egy lépésre az összeomlástól. Nagy szavakkal eltüntette azt a kartonfigurát, amit ő maga hurcolászott körbe-körbe. Szakember kell ide.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média