DELTA Program: újabb csapás a kábítószerpiac ellen.
Közösség, Egészség, Biztonság.

Az ablakon keresztül próbáltak megszabadulni a kábítószertől, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek egy VII. kerületi lakásban augusztus 29-én késő este. A erzsébetvárosi nyomozók és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai a Dózsa György úti ingatlanban kilenc embert találtak, köztük két feltételezett dílert és hét fogyasztót. A pánikszerű próbálkozás azonban hiábavaló volt: Ivó, a rendőrség kábítószer-kereső kutyája pillanatok alatt kiszagolta a rejtegetett anyagot és az eszközöket. A 34 éves N. Istvánt és a 27 éves D. Ibolyát kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A többiektől mintát vettek, a lefoglalt anyagokat szakértők vizsgálják.

A rendőrség a DELTA Program keretében harcol a kábítószer-kereskedelem ellen. Aki ilyen bűncselekményekről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es, ingyenes segélyhívón!

Orbán Viktor: Ha jó dologra készülne a Tisza Párt, akkor miért kellene eltitkolni?

️„Nem mondani semmit a választásokig, eltitkolni a valódi terveiket és tagadni, hogy Brüsszel megbízását teljesítik.…

Itt egy korábbi videó, ahol szintén a Magyar adózási rendszert támadták a Tiszások!

Csodafinom reggeli Dagesztánban: sárgabarack kása, juhsajt, főttojás, sültkrumpli és pita Ölelés a Kaukázusból. A Pesti.Srácokon lesz cikk és videó is, na.meg a youtube csatornámon

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média