Vajon jó ötletnek tűnt?
Segítünk, nem volt az!

A II. kerületben akadt horogra az a férfi, aki nem épp mindennapi jelenséggel hívta fel magára kollégáink figyelmét. Ittas vezetőket igyekeztek kiszűrni a II. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei, amikor a Margit híd budai hídfőjéhez egy olyan járgány érkezett, amitől a rendőrök szája is tátva maradt. A kocsi egyik kerekén már csak mutatóban volt gumiabroncs, gyakorlatilag felnin gurult, mire a rendőrök félreállították.
A sofőr az eset előtt értetlenül álló rendőröknek elmondta, hogy barátaival italozott a belvárosban, majd dolga végeztével BKV-val hazaindult. Hazaérkezve fedezte csak fel, hogy elhagyta a telefonját. Gondolkodás nélkül autóba pattant, és visszahajtott Pestre telefont keresni. Miután sikertelennek bizonyult a számára oly becses kütyü felkutatása, hazaindult. Legnagyobb sajnálatra a telefon nem lett meg. Helyette egy padkát talált. El. Az autója bal első kerekével. Nem is kicsit.
Lendülete és bátorsága, valószínűleg az elfogyasztott alkoholmennyiségnek is köszönhetően, nem szállt el. Gondolta, most már csak hazavezet, otthon ráér majd gumit cserélni.
A rendőröknek úgy nyilatkozott, hogy észlelte ugyan, hogy a kerekéről már annyira leszakadt a gumiabroncs, hogy a felnin közlekedik, de véleménye szerint ez még nem okozott problémát a közlekedésben.
A zsaruk másképp gondolták. Nemcsak elszállíttatták a közlekedésre alkalmatlan járművet, de ittas vezetés vétsége mellett, még szabálysértési feljelentést is tettek ellene, miután vezetői engedélyét is bevonták.
A férfinak még kilométereket kellett volna megtennie otthonáig. Ezt ő, nemcsak hogy ittasan, de műszakilag alkalmatlan kocsival kívánta végrehajtani.
A képeket látva, ítélje meg mindenki maga, hogy mennyire lehetett ez jó döntés.

Ehhez kellett rágni a tollat a kollégának: szerinte azért születnek kevesen, mert a szülészek nem kapnak
milliós hálapénzeket…
Én eddig azt hittem a gyerekeket az édesapák csinálgatják otthon, de ha a…

Olvasom, hogy Magyar Péter Dopemant támadja.
Az a Magyar Péter, aki lehallgatta, majd a felvétellel zsarolta a volt feleségét.
Az a Magyar Péter, aki volt feleségét terhesen az ajtóhoz lökte.
Az a Magyar…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média