Egy robbanásveszélyes droglabor működött a hetedik kerület szívében – szerencsére időben közbeléptek kollégáink.

Akár az egész ház a levegőbe repülhetett volna, ha nem lépnek közbe az erzsébetvárosi rendőrök, akik lakossági bejelentésre mentek ki június 15-én hajnalban egy VII. kerületi bérlakáshoz. A lakók valószínűleg legvadabb rémálmaikban sem gondolták, hogy a szomszédságukban egy robbanásveszélyes droglabor, egy időzített bomba működik. A helyszínre a katasztrófavédelem szakembereit is riasztani kellett a detonáció veszélye miatt. Az első emeleti lakásból áradó szúrós szagot P. Attila életveszélyesen kotyvasztott drogfőzetei árasztották. A 45 éves lakástulajdonosnál eddig a drog előállításához használt eszközökön és vegyületeken kívül mintegy 150 adag amfetamint, 90 adag marihuánát, más kábítószergyanús anyagokat, illetve körülbelül négymillió forintot találtak. De ez valószínűleg még nem minden. A Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusai jelenleg is szemléznek. A speciális védőruházatban végzett mustrával várhatóan egy hét múlva végeznek.
Amíg tisztázódik, hogy P. Attila kereskedelmi tevékenységet is folytatott-e készítményeivel, addig is kábítószer birtoklása vétség, valamint közveszély okozása bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását.

Nagyon furcsa időszakot tudhat maga mögött az Országgyűlés a tavaszi ülésszakban. Gyurcsány Ferenc távozott, miközben a Momentum a rendszerváltás óta nem látott botránnyal próbálta felhívni magára a…

HIDEG VAN A TEREMBEN!!! Készülök a hozzászólásomra a SEDEC ülésén, baljós előjelekkel, mert a nők jogairól szóló napirendi pont bevezetőjében már ki lettek pellengérezve a "szélsőjobboldali hangok és…

A k**** anyját, remélem golyót kap - így fenyegetik ukránok a magyar kormányfőt az X-n

Áttekintve a közösségi médiumon csupán az Orbán Viktorral (Віктор Орбан) kapcsolatos ukrán tartalmakat,…

Most zajlik a "Romák a munkaerőpiacon" című műhelykonferencia az Aurum Jogászklubban!

A Miniszterelnökség az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvánnyal közösen szervezett eseményt, amelynek célja, hogy…

Trump elnök keményen leoltotta Macront, mert az a nevében nyilatkozott. Az amerikai elnök Macront olyan figyelemhajhász embernek nevezte, akinek sosincs igaza. Donald Trumpnak viszont ebben is igaza…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média