Ejnye te Tiszás
️
Nem kérdőjelezheted meg Petykót
Mert ha megteszed akkor bomlasztó vagy és repülsz
Kép; Jobbra át 2.0
DELTA Program: újabb csapás a kábítószerpiac ellen.
Közösség, Egészség, Biztonság.
A rendőrség a levegőből csapott le a drogos alvilágra. A nesztelenül suhanó drón célpontja az az 57 éves nő volt, aki a gyanú szerint kőbányai otthonában kristályt árult. A repülő tárgyra szerelt kamera rögzítette, amint a háziasszony átveszi a 27 éves D. Róberttől a továbbértékesítésre szánt fehér port. A férfi futártáskája 50 adag kristályt rejtett.
A dílernő lakrészéből a kutatás során több mint 300 ezer forint is előkerült. A zsaruk az akcióban egy harmadik személyt is elfogtak: egy 40 éves nőt, aki a gyanú szerint segített idősebb nőtársának az anyag árusításában. Mindhárom személyt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt folyik az eljárás.
A pszichoaktív szerek fogyasztását követően szédülés, megnövekedett pulzusszám, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, remegés, zavartság, paranoid téveszmék és hallucináció is jelentkezhet. A pszichoaktív szerek fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget válthat ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.
Ejnye te Tiszás
️
Nem kérdőjelezheted meg Petykót
Mert ha megteszed akkor bomlasztó vagy és repülsz
Kép; Jobbra át 2.0
☝️Hogyan is fogalmazott Magyar Péter nemrég?
Ez kacsa, álhír, nincs napirenden
️
Tehát megint hazudott
Mondjuk a HVG emiatt éppen sír, ugyanis azt írják:
“ A női futball a transz közösség egyik utolsó mentsvára volt, egy olyan biztos pont, ahol elfogadták őket és szabadon élvezhették a sportolás…
Lebukás van.
Ez egy csendes utca Amszterdamban.
Néhány éve mégis Hollandia történetének egyik legdurvább gyilkosságát itt követték el.
Peter R. de Vries újságíró öt lövést kapott.
Egyet fejbe.
A “bűne” az volt, hogy…
Prime Minister Viktor Orbán said Ukraine's accession to the European Union would not be "a good deal", adding that Ukraine would not add value to the bloc but bankrupt it.
Reacting to comments made by…
Az amerikai politikát nem csak a politikusok alakítják
. Komoly hatással vannak rá a think tankek, NGO-k, lobbiszervezetek és más nyomásgyakorló csoportok. Befolyásuk eltérő, de…
Egy Magyar Pétert támogató Facebook csoportban keresztre feszítéssel, kiirtással fenyegetőznek
️ Bayer Zsolt és Polt Péter halálát kívánják, de a fideszes kommentelők kiirtását is szorgalmazó videót…
Magyarország nem rendszerhiba a nyugati világban, hanem világos látlelet arról, hogy maga a civilizációnkat uraló balliberális rendszer a hiba.
Az ellenfeleink semmilyen demokráciát és jogállamiságot…