Gratulálunk!

Nem volt ideje elkölteni a rabolt pénzt annak a párosnak, akiket a ceglédi rendőrök fogtak el. A duó kiszimatolta a vonaton a sértett pénzét, ezért követni kezdték, majd egyikőjük hátulról lefogta, a társa pedig egy késsel megfenyegette riadt asszonyt. Elvették a pénzét, a telefonját összetörték, hogy ne tudjon segítéséget hívni.

A zsaruk ahogyan tudomást szereztek a gaztettről, az állomás környékét megszállták, hogy előkerítsék az elkövetőket. A rablópáros hiába próbált megbújni szemetes konténerek mögött, az egyenruhások a rablás után 20 perccel kiszúrták és elfogták.

Az áldozat visszakapta az aznap kapott fizetését, az erőszakos duót pedig rablás miatt kihallgatták, őrizetbe vételük után a bíróság elrendelte letartóztatásukat. Kollégáinknak gratulálunk a gyors és hatékony munkához!

Komolyan kérdezem, van itt olyan a balos megalkuvókon kívül, aki valaha is az alapján ítélt meg egy kormányzati döntést, hogy mit gondolnak rólunk Brüsszelben? Kit érdekel ez???

Amikor egy férfi indul a női 400 méteren. Most éppen Oregon államban, egy iskolák közötti versenyen. Úgy látszik, oda még nem jutott el Trump elnöki rendelete. Agyrém,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média