Az Alapjogokért Akadémia vendége Bayer Zsolt, publicista, műsorvezető, a Fidesz alapító tagja volt, akivel a párt eredettörténetéről, illetve a magyar tömegkommunikáció elmúlt 35 évéről beszélgettünk…
Figyeljünk egymásra!
Figyeljünk embertársainkra
️
Egyre hidegebbek az éjszakák☝️ és a rendőrség
kiemelt figyelmet fordít a közterületeken fedél nélkül élő emberek biztonságára. Kollégáink
️
️ visszatérően ellenőrzik a köztereket, a parkokat, buszmegállókat, várótermeket és haladéktalanul intézkednek a sérült, vagy krízishelyzetben lévő emberek orvosi, illetve szociális ellátásáról és felvilágosítást adnak a társadalmi szervezetek szolgáltatásairól
️
A téli időjárás és a fagypont alatti hőmérséklet az egyedül élő idős embereket is veszélyezteti. Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként együttműködik a társszervekkel, így a mentőszolgálattal, a katasztrófavédelemmel, a polgárőrséggel, a megyei és települési önkormányzatokkal, jegyzőkkel és polgármesterekkel, valamint a társadalmi szervezetekkel
️
Az alábbiakra hívjuk fel a lakosság figyelmét
☝️ Kérjük, hogy a megváltozott időjárásra tekintettel jobban figyelj a környezetükben élő magányos és idős emberekre, valamint a fedél nélkül élőkre
️
☝️ Amennyiben közterületen olyan embert látsz, aki segítségre szorul, ne menj el mellette, értesítsék a mentőket vagy a rendőrséget
️
☝️ Rendkívül fontos, hogy segítsünk bajba jutott embertársainknak, hiszen ezzel életet menthetünk, illetve megelőzhetjük, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévők bűncselekmény áldozataivá váljanak
️
☝️ Az idős, egyedül élő családtagokat, szomszédokat, ismerősöket, gyakrabban látogassátok meg, ellenőrizzétek, hogy füstöl-e a házuk kéménye, van-e elég tüzelőjük, képesek-e önállóan befűteni otthonukat
️
Ha közterületen olyan embert látsz, aki segítségre szorul ne menj el mellette, hívd a 1️⃣1️⃣2️⃣-es
segélyhívószámot
️
Az Alapjogokért Akadémia vendége Bayer Zsolt, publicista, műsorvezető, a Fidesz alapító tagja volt, akivel a párt eredettörténetéről, illetve a magyar tömegkommunikáció elmúlt 35 évéről beszélgettünk…
Mi jelent kihívást és mi motivál egy első külszolgálatára induló katonát?
Milyen felkészülés előz meg egy missziós váltást?

️ Hogyan lesz valakiből úgy egy fáradhatatlan, alapos, elszánt, a Katonai…
Készen áll! A hangok is megmondták a fejében. 
Milliárdokért működtet cenzúrahálózatot Brüsszel!
Brüsszel a teljes Európai Unióra kiterjedő cenzorhálózatot épített fel és finanszíroz az európai uniós állampolgárok adóiból. Több tíz millió euróból…
Lázong a Katica csoport: "A Tisza Párt a Fidesz hulladéklerakója!" - írta Discordon az egyik szektatag. Nem tudunk vitatkozni! :D
Orbán Viktor a mélyállamról Tucker Carlson showjában Dubaiban. Így működik és ezért akarja megváltoztatni az egész világot!
#deepstate