💪💙

Pár nap alatt azonosították és elfogták kollégáink a XIII. kerületben felbukkant szatírt. Egy XIII. kerületi Facebook csoportban írta le a történetét egy nő, hogy január 29-én kutyasétáltatás közben odament hozzá egy ismeretlen férfi, majd letolta a nadrágját és elővette a nemi szervét. A nő rákiáltott a férfire, majd sietve elindult hazafelé. A férfi követni kezdte nőt, aki először járókelőktől kért segítséget, ám ők tanácstalanok voltak, hogy hogyan tudnának segíteni ebben a helyzetben. A nő végül gyorsan hazasietett, a férfi pedig ismeretlen helyre távozott. A bejegyzés alatt még ketten számoltak be hasonló esetről.

A kerületi nyomozók felkutatták a sértetteket majd szeméremsértés miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen és megkezdték az elkövető felkutatását. A nyomozás során kiderült, hogy mindhárom esetben ugyanaz a férfi követte el a szeméremsértéseket, és február 5-re azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 42 éves Ny. Zoltánt, akit lakásán elfogtak. A BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezték bíróság elé állítását.

A történetben felmerülő kérdés lehet, hogy egy hasonló esetben hogyan lehet segíteni egy bajba került embertársunknak. Kérjük, hogy ebben az esetben rögtön hívják a 112-es segélyhívó számot, a kollégáink azonnal intézkedni fognak a segélyhívásra. Ha tehetjük, ilyenkor menjünk be akár egy üzletbe, vagy szóljunk a körülöttünk lévőknek, hogy értesítsék a rendőrséget.

Én értem, hogy jól cseng a balos sajtónak, hogy Karácsony parkvárost akar Budapesten, de az “őrkutya szerep” ilyenkor beindulhatna attól a ténytől, hogy még a Városháza Park sem sikerült…

A számonkérés - hogyan árulták el a Demokraták és a baloldal a nőket és a lányokat

Ez a könyv címének pongyola fordítása.

Gondolhatnánk, ezt tuti valami hatvanas éveiben járó fehér texasi fickó írta.

De…

Az amerikai barátaink segítségével közösen bontjuk le a balliberális média mítoszait.

A magyar kormány sikeres családbarát- és gazdaságpolitikája olyannyira elnyerte JD Vancealelnök tetszését, hogy…

Történelmi pillanat!
Kedves barátaim!
Az oldalam meghaladta a régi oldalam követőinek a számát és 34000 főt elhagyta.
Amikor új oldalt csináltam, mert folyamatosan el akartak hallgattatni a libsik…

A magyar dollárbaloldal és média szerint nem is létezik, de mégis le lehet állítani ️ hogy is van ez

Pete Maroccóval, az amerikai külügyminisztérium segélyezési politikáért felelős vezető…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média