Előkerült a TimiKém!
Na CIA..
Mindjárt becsengetnek. A diákok még csak pihenjenek, ez az idő az övék, de TE, mint leendő iskolaőr, már készülhetsz az iskolakezdésre.
Első körben egy elméleti és gyakorlati rendészeti, pedagógiai, pszichológiai képzésen veszel részt, miután az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen megfeleltél. A tanulók, az iskolában dolgozó pedagógusok, illetve a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazottak számára fogod megteremteni a biztonságos környezetet. Ez nem könnyű feladat, szót kell érteni a gyerekekkel és a felnőttekkel is. Sajnos azonban vannak helyzetek, amikor a szavak nem segítenek. Tavaly szeptember óta számos esetben kellett közbeavatkozni, hogy ne alakuljon ki verekedés. Akadt olyan is, amikor a pedagógusokkal vagy más tanulókkal szemben fenyegetően fellépő szülők okozta konfliktust kellett elhárítani.
A te dolgod lesz az is, hogy megakadályozd, ha a kerítésen átnyújtva idegenek drogot, alkoholt vagy cigarettát próbálnak a tanulóknak adni.
Röviden, az lesz a feladatod, hogy jelenléteddel megelőzd az iskolai erőszakot. Ez egy nemes és felelősségteljes feladat. 💪
Ehhez minden szakmai támogatást megkapsz, rendszeresen képzéseken veszel részt, az oktatási intézménnyel együtt folyamatosan elemezzük az iskolaőrök tapasztalatait, konfliktushelyzeteket. Reggel a gyerekeidet még útba indíthatod, és értük is tudsz menni vagy akár edzésre elvinni őket, mert a munkaidőd az iskola ritmusához igazodik. A közeli iskola a közlekedésedet is megoldja, egyben előny a helyismereted szempontjából is. És amikor nincs suli, akkor is számítunk rád a strandokon vagy nagyobb rendezvényeken a bűnmegelőzési kollégákkal.
Már közel 480 iskolaőr segíti a tanulók és a pedagógusok hétköznapjait. A rendszer jól működik, olyannyira, hogy további iskolák szeretnének csatlakozni. Ezért most 100 iskolaőrt veszünk fel, ebből már 55 fő augusztusban megkezdte a képzést. Még van helyünk.
Te is lehetsz iskolaőr! Minden gyerek Kati nénije vagy Ervin bácsija. 
Részletekről itt tudsz tájékozódni. https://www.police.hu/hu/iskolaor
Előkerült a TimiKém!
Na CIA..
Így működik a független-objektív sajtó!
Tudjátok, hogy van ez a teletext nevű dolog, ami lényegében Karácsony Gergely üzenő füzete.
Tegnap megjelent egy felvétel, amelyen a főpolgármester beismeri,…
Karácsony Gergely hazudott!
Oké, mindig hazudik, de most nagyon csúnyán le is bukott.
Neked is eleged van a főpolgármesterből?
Őszödi beszéd Karácsony Gergely módra, avagy Karigeri egy HAZAÁRULÓ!
Nevetgélhetünk azon, hogy ezt a szerencsétlent át tudta verni két ukrán humorista, de egy valami mellett ne menjünk már el: Hogy…
Karácsony Gergely telefonálgatása a kamu-Klicskóval megmutatta:
Ez az ember egy NEMZETBIZTONSÁGI KOCKÁZAT! 
Ennyi!
A brüsszeli politikai elit az USA mögötti pénzügyi körök érdekeit képviseli: háború Ukrajnában, háború a Balkánon, összeomlás Nyugat-Európában.
"A magam részéről nem értem, mitől retteg a magyarországi baloldal. Brüsszel a nekünk járó pénzeket nem adja, az…
Telex: A "Karácsony videó" az orosz titkosszolgálat és propaganda része