Büszkék vagyunk

TŰZBŐL MENTETT KI EGY IDŐS NŐT

Egy égve felejtett mécses majdnem egy idős asszony életébe került egy nagykanizsai társasházban. A helyszínre érkező járőrvezető habozás nélkül az égő lakásban tartózkodó nő segítségére sietett.

Nagykanizsán egy társasház harmadik emeleti lakása gyulladt ki november 9-én hajnalban. Aznap Rutsch Tamás törzsőrmester, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőrvezetője látott el szolgálatot, elsőként érkezett járőrtársával a helyszínre.

– Ahogy odaértünk, láttuk, hogy a harmadik emeleti lakás erkélye már lángokban áll – meséli a törzsőrmester. – A lakók már kint voltak, tőlük tudtuk meg, hogy egy idős nő még a lakásban tartózkodik. Próbálták betörni az ajtót, de nem sikerült. A kollégáimmal azonnal felszaladtunk az emeletre. Először vállal próbáltam betörni a bejárati ajtót, azonban nem jártam sikerrel. Ezután lábbal kezdtem rúgni az ajtót. Végül sikerült akkora lyukat ütni az ajtóba, amelyen keresztül beférhettem.
Rutsch Tamás a lyukon keresztül bújt be a lakásba.

– A füsttől szinte semmit nem lehetett látni. Még levegőt venni is alig tudtam. Az égett műanyag szúrós szaga kaparta a torkomat, csípte a szememet. Soha nem éreztem még ilyet – emlékszik vissza. – Látni alig lehetett. A kollégák a lyukon keresztül világítottak be a lakásba. Azonnal a bajbajutott keresésére indultam, akit alig pár méterre tőlem, az előszobában vettem észre. Mozdulatlanul állt, egy lavór volt a kezében. Mellette a szoba lángokban állt. A tüzet akarta eloltani, de sokkot kapott, mozdulni sem tudott. Nem teketóriáztam, odasiettem hozzá, megfogtam a karját, és mondtam neki, hogy jöjjön velem, kimegyünk. Végül a lyukon keresztük, ahol bementem, vittem ki őt is. Addigra már a tűzoltók és a mentősök is odaértek. Ellátták az idős asszonyt, majd kórházba szállították füstmérgezés gyanújával.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG
#zsarumagazin #életmentés

SZARAJEVÓ, MUNKABIZOTTSÁGI ÜLÉS, gyülekezünk a kávészünet után. Bosznia-Hercegovina évtizedek óta vár az EU részéről pozitív fogadtatásra. A munkabizottság, amelyiknek tagja vagyok, azt hivatott…

Egy békeköltségvetést dolgoztunk ki, ezt nyújtottuk be, ezt tárgyalja majd a parlament.

2025-ben olyan dolgok történnek majd Magyarországon, amelyek korábban még sose.

Fantasztikus lesz - mondta Orbán…

️ CIVILEK A GYERMEKEKÉRT
Egészen förtelmes dolgok történnek. És az az igazság, hogy nemcsak mostanában. A pénz- és az újabban kialakult celebvilág egyik ismérve az aberrált vágyak kiélése.…

Igazgatónk, Bendarzsevszkij Anton lesz a Morus Vezetőképző Akadémia „Legyünk képben!” sorozatának következő meghívott előadója!

Anton külpolitikai szakértőként osztja meg tudását az orosz-ukrán háború…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média