Csak egy nap számít vagy inkább csak néhány óra. Három év előkészület a nagy pillanatra, amely vibrálóan káprázatos sebességgel suhan el a szemünk előtt. Micsoda átalakulási folyamat. Látszólag kétségbeesett keresés, ahogy a kérészek keresik párjukat. Vajon mindegyik megtalálja a magáét? Létrejön a nász? Lesznek-e újra ivadékok és megannyi készülődés megint? És egyébként is mi végre ez az évről évre zajló körforgás? A kirobbanó Tiszavirágzást követi az elmúlás, az élettelen testek a folyó élővilágának táplálékává válnak, a vízbe hulló megtermékenyített peték pedig megkezdik útjukat. A világon igen ritka természeti jelenség ez. Ezek a kis élőlények igen érzékenyek a vizek tisztaságára, már csak kevés helyen szaporodnak. Ezért is vigyázunk rájuk.
Nem engedjük, hogy hálóval tömegesen zsákba gyűjtsék őket, hogy majd horogra szúrják fel testüket a nagy kapás reményében.
Védjük meg közösen értékeinket!

PS: Egyébként tudtátok, hogy a kérészeknek csökevényes a szájszervük, hiszen minden igyekezetük a megtermékenyülést szolgálja?

A magyar baloldal itthon 12 éve azt követeli, hogy ne 2/3-os többséggel, hanem konszenzussal szülessenek meg a döntések.

Most Brüsszelben azt követelik, hogy ne konszenzussal, hanem 2/3-os többséggel…

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt, és az ukrán nép nevében köszönetet mondott a magyar segítségért.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt. Volodimir Zelenszkij az ukrán nép nevében köszönetet mondott a magyar segítségért.

🤝🇺🇦Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt.

Orbán Viktor a tárgyalás során hangsúlyozta: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja a EU-tagjelölti…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média