Három szuperhőst mutatunk be nektek, akik május 21-én megmentették egy ember életét.

Dr. Galló Judit a Péterfy II. Dialízis Központ kezelőorvosa, akinek egyik súlyos betege nem jelent meg az előre megbeszélt kezelésen. A doktornő aggódott az egyedül élő férfiért, ezért bejelentést tett a 112-n. A központ ügyeletese 2 járőrt, Farkas Zoltán főtörzsőrmestert és Kárpáti László zászlóst küldte a kispesti lakáshoz.

A lakáshoz érve budapesti járőreink látták, hogy a bejárati ajtó nyitva van, viszont a rács zárva. Nem késlekedhettek, cselekedni kellett. A fogasra akasztott kulcscsomót a lépcsőházban talált felmosónyéllel akasztották le, így tudták kinyitni a zárat. A férfit az ágyon fekve, eszméletlenül találták. Kollégáink azonnal elkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentőknek már stabil állapotban tudták átadni a férfit, akit kórházba vittek.

A történet minden szereplőjének gondos munkájára volt szükség ahhoz, hogy most leírhassuk: életet mentettünk.

Tettükért a BRFK járőrei budapest rendőrfőkapitányától vehettek át elismerést, míg a doktornőnek Dr. Kuczik János Zoltán vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes adott át Szent György érdem-plakettet.

Gratulálunk!

Boldog 59. születésnapot, Miniszterelnök úr!
Ön nélkül nagy bajban lennénk, hiszen többször is megmentette már a magyar embereket. Most is ünneplés helyett az országért dolgozik! Köszönöm a…

Mi történt Brüsszelben?
👉 AZT MONDTÁK, HOGY UGORJUNK A KÚTBA, DE MI NEM UGRUNK!

️ Állítólag lemond az EU az orosz kőolaj 90 százalékáról, hozzánk (+a szlovákokhoz és csehekhez) viszont továbbra is…

️🤍Orbán Viktor még a születésnapján is a magyarokért dolgozik!
️Magyarország továbbra is a régi feltételekkel vásárol olajat!

Isten éltesse! Köszönjük!

Megvédtük a rezsicsökkentést, sikerült visszaverni…

Bátor az, ki a veszélyt kineveti!

Megvédte! És ez a lényeg. Magyarország kormánya a magyar nemzetet és annak érdekeit hivatott mindenkor szolgálni. Orbán Viktor így is tett.
Gondoljunk bele, ha a…

ÉLŐ - Komoly magyar siker Brüsszelben

Téma: Orbán Viktor sikeresen érvényesítette Magyarország érdekeit Brüsszelben, az uniós csúcson nem fogadták el az Európai Bizottság eredeti olajembargós…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média