️ A Védett Társadalom Alapítvány is ott lesz a CPAC Hungary-n
️
Alapítványunkat Földi-Kovács Andrea kurátor képviseli az egyik legnagyobb nemzetközi konzervatív fórumon, melyet idén (Európában először…
A kecskeméti család kálváriája még tavaly tavasszal kezdődött. A feljelentő sógora megbetegedett, ezért felvettek mellé egy férfi ápolót. A beteg időközben kórházba került, ápolója pedig közel 400.000 Ft-ot kért el rövid idő alatt a rokonoktól arra hivatkozva, hogy különböző gyógyászati eszközöket kell vásárolni. A családtag sajnos meghalt, és az ekkor még felelősségteljesnek látszó 36 éves ápoló a teljes összeget visszaadta, mondván, hogy a körülmények miatt már nincs rá szükség. Ezzel azonnal csak a rokonság bizalmába akart férkőzni, a visszautalt pénzt néhány napon belül apró részletekben kölcsönkérte. A sikeres akció után vérszemet kapott a csaló, és rövid idő alatt közel 5,6 millió forintot csalt ki a családtól. Megfelelőnek látszó indoka mindig volt: egyszer külföldi utazásra kért pénzt, mert állítása szerint nagyobb összeget örökölt, máskor pedig tandíjra kellett egy kisebb összeg.
A férfi az összes kölcsönkért pénzt azonnal szerencsejátékokra költötte, kevés sikerrel: elbukott mindent, így a halmozódó tartozását már nem tudta visszafizetni. Ekkor elérhetetlenné vált jóakarói számára.
Kollégáink elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, aki 2022. május 17-én jelentkezett is. Bács megyei kollégáink vizsgálják, hogy hasonló jellegű bűncselekményt elkövethetett-e mások sérelmére.
️ A Védett Társadalom Alapítvány is ott lesz a CPAC Hungary-n
️
Alapítványunkat Földi-Kovács Andrea kurátor képviseli az egyik legnagyobb nemzetközi konzervatív fórumon, melyet idén (Európában először…
…ezt most csak úgy itt hagyom. 
Ha egyetértesz, akkor kérlek oszd meg. Köszönöm.
#demokratikusmemek
#ÉRTÉKKÖZÖSSÉG
#STB
Brüsszelben megint mindenkinek teljesen elmentek otthonról!
️ Brüsszel nagyrészt meglévő források átcímkézésével finanszírozná az energiaszállításokat érintő…
A nap mondása Karácsony Gergelyé.


A világ egyik legjobb biztonságpolitikai szakértőjét várjuk a CPAC Hungary-re
James Carafano kimagasló tudású kül- és biztonságpolitikai szakértő, a Douglas and Sarah Allison Külpolitikai Tanulmányok…
ÉLŐ: Könyvbemutató - Molnár Tamás: Európa zárójelben
👉A rendezvényen a meghívott vendégeink Európa jelenéről és jövőjéről folytatnak beszélgetést, Molnár Tamás gondolatainak tükrében!
Laudáció: Békés…
Ez igen: a negyedik helyen végzett Magyarország az uniós GDP növekedési rangsorban.

