Olvasnivaló a hét legvégére

ROCCO ÉS GAZDÁJA: MAGA A TEKINTÉLY

Rocco néz azzal a nagy, bánatos szemével, de a tekintete mögött tüzek égnek. Takács István Tamás főtörzsőrmester szolgálati rottweilere amúgy ezzel a nézéssel képes megfékezni még a nagyhangú fociultrákat is. Rendőr és kutyája igencsak jóban vannak, pedig volt köztük egy idegtépő pillanat is…

Tizenhárom éve rendőr, két és fél éve költözött Borsodból Zalaegerszegre, merthogy 450 kilométerrel odébb talált az állományon belül új munkahelyet. Rendőrként szolgált nagypapája, édesapja, de a barátai többségéből is az lett; mi más lehetett volna Takács István Tamásból, mint Takács István Tamás főtörzsőrmester, aki most éppen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kutyás csoportjának járőrparancsnoka. Felmenői nemcsak rendőrök voltak, de kutyarajongók is. Sokféle kutyájuk volt, mégpedig a keményebb fajtákból. Így aztán nem csoda, hogy a két érdeklődési kör összeért: Takács István Tamásból kutyavezető járőr lett. 2016-ban kezdte az első kutyás alaptanfolyamot egy belga juhásszal. Amikor aztán Borsodban kevesebb kutyás rendőrt igényelt a szolgálat, az ő kutyáját is át kellett volna adnia másnak, öten próbálták tőle átvenni, de a belga juhász senkit sem fogadott el új gazdának. Végül – bár már nem dolgozik – változatlanul Takács István Tamással él. Aki viszont dolgozik vele, az egy rossz tartási körülmények közül kimentett eb: Rocco, a hatéves rottweiler.

Nem volt könnyű Roccót a rendőrségi munkához igazítani, mert amíg sok kutyába tüzet kell tenni, addig belőle épp hogy ki kellett venni valamennyit. Végül Rocco elfogadta ezt a munkát, új gazdájával remek együttműködést alakítottak ki, csakhogy gazdájának egy másik szakterületen új feladati adódtak, így Rocco az éppen kutyára váró Takács István Tamáshoz került. Megkezdődött a közös munka, amelynek eleinte minden pillanatában egy speciális, nyitott szájkosarat viselt az egyébként harapós eb. Egy napon aztán, úgy másfél hónappal később véletlenül leesett róla a szájkosár. Állt egymással szemben kutya és legújabb gazdája. Közöttük pedig egy nagy kérdőjel lebegett: vajon Rocco megharapja Takács Istvánt vagy sem? Néhány feszült másodperc után támadás helyett odament hozzá, és a lábához bújt. Azóta nagy a haverság. Rocco kiválóan dolgozik. Előző gazdájával a szerb határon tevékenykedett, mostanában Zalaegerszegen, és pusztán a jelenlétével képes az utcán elkergetni a zsebtolvajokat, megfékezni a hangoskodó fociultrákat.

– A rendőri munkához hatalmas pluszt adnak a kutyák – mondja Takács István Tamás. – Rocco egyelőre járőrkutya, de most a személykereső szaktanfolyamot végezzük vele Dunakeszin. Nagyon nagy segítség járőrkutyaként is, de az eltűntek, a robbanószer, a kábítószer és a holttest keresésében a helyszíneken érzékszerveikkel hatékonyabb munkát tudnak végezni, mint a rendőrök. Arról nem beszélve, hogy a kutya igazi társ, benne soha nem csalódik senki. Amúgy pedig a kollégáival csak a szolgálat idején találkozik az ember, a szolgálati kutyával viszont együtt él.
S miközben mindezt elmeséli, mellette hever Rocco, és minden rezdülésünket figyeli. Figyelné. Mert igyekszünk meg sem rezdülni.
TRENCSÉNYI ZOLTÁN
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA
#zsarumagazin #rendőrkutya #zalaegerszeg

Elkezdődött a hét, ismét folytatódik az iskola és a munkába járás.
Ebben az őszi időszakban megváltoznak a látási körülmények!
Figyeljünk és vigyázzunk egymásra

Az egész Kárpát-medencében ma az aradi tizenháromra emlékezünk. Nagyváradon az ég is együtt könnyezett a megemlékezőkkel: 1804-ben egy vagyontalan katolikus magyar nemesi családban itt született Nagy…

Micsoda siker️ 3️⃣. helyezést ért el Tahitótfalu lovasa a Nemzeti Vágtán ️ Szívből gratulálunk Rigó Lorettának és trénerének, Molnár Gyöngyinek ❤️️ Óriási teljesítmény

Mi nem engedjük be az illegális migránsokat. Mi megvédjük a határokat. A határ engedély nélküli átlépése bűncselekmény. Csak az jöhet be az országunkba, akinek erre engedélyt adunk. És az engedélyt a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média