Magyar érettségi feladat – szövegértés

Az alábbiakban olvasható egy feljelentés kivonatolt változata. Olvassa el figyelmesen, majd a végén válaszoljon a feltett kérdésre!

Tölcséresné feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen. A feljelentés során nevezett elmondta, elhatározta, hogy a házán a csatornát lecserélteti. Egy helyi újságban talált apróhirdetést, az abban szereplő telefonszámot felhívta. A telefonon egy idősebb hangú férfivel abban egyeztek meg, hogy a munkát felmérik és árajánlatot tesznek. A csatorna cseréjének összegét 11 000 Ft/fm áron beszélték meg. Ugyanezen a napon egy másik telefonszámon egy fiatalabb férfi hívta fel, akinek erős külföldi akcentusa volt. Ez a fiatalember kérte tőle, hogy küldje át neki üzenetben a pontos címét.

Két nap múlva megérkeztek a munkások, három férfi egy fehér furgonnal. Az autó márkáját és rendszámát nem tudta megmondani, de a kocsiról részletesen nyilatkozott. A három személyről is pontos személyleírást adott, továbbá úgy nyilatkozott, hogy őket bármikor felismerné, jól megjegyezte az arcukat.

A munkások közül az irányító emberrel beszélt, aki mondta, hogy el is kezdenék a munkát, mert hoztak magukkal anyagot. Neki is láttak a régi rossz csatorna leszedésének. A munkairányító mondta, hogy nem elég a náluk lévő anyag, adjon neki 400 000 Ft előleget és elmegy még venni. Egy óra múlva vissza is ért. Tölcséresné a 400 000 Ft előleget a konyhában adta át a főnöknek, aki a pénz átvételéről egy papírt is aláíratott vele. Ez egy nyomtatvány volt az ingatlan címével és helyrajzi számával, azonban nem olvasta el részletesen.

A munkások este fejezték be a munkát, a főnökkel bementek a megrendelő konyhájába. Ott a férfi elővett egy kockás füzetet, amibe elkezdte leírni a költségeket. Összesen 4 500 000 Ft volt a munkadíj, amiből a 400 000-et levonta, így 4 100 000 forintot kell még fizetnie.

A férfi közben felhívta telefonon a főnökét és kihangosította a telefont. Ekkor a konyhában tartózkodó férfi bezárta a konyha ajtaját, hogy mások ne lássanak be. Ekkor a sértett - elmondása szerint - megrémült, bár semmilyen konkrét fenyegetés nem történt. Mondta a férfinak, hogy lehet nincs is annyi pénze, amelyre azt válaszolta, hogy nem tud mit tenni, ennyi a költség és ha nem tudja most kifizetni, akkor holnap visszajönnek a fennmaradó összegért.

Tölcséresné végül bement a szobába, kivitte a pénzt, majd önként leszámolta a teljes összeget, melyet a férfi eltett, majd egy kockás füzetet tett elé és kérte, írja le, hogy a munkájukkal meg van elégedve és semmilyen követelése nincs feléjük. Ezt Tölcséresné meg is tette.

Ezután kérte a férfit, hogy adjon egy átvételi bizonylatot és egy jótállási papírt, azonban erre azt a választ kapta, hogy felesleges, hiszen meg van nekik a telefonszáma, ha hiba merül fel, jönnek és kijavítják.

Végül a férfi sietve távozott. A sértett kérte az udvaron is a bizonylatot, azonban a férfi oda szólt a másik kettőnek, hogy induljanak.

Tölcséresné kérdésre elmondta, hogy nem fenyegették meg semmivel, egy rossz szót nem szóltak hozzá. További tanúkat nem tudott megnevezni, a pénz átadásánál csak ketten voltak a konyhában.

Mit kellett volna másképp csinálnia Tölcséresnének, hogy ne váljon áldozattá?

Az megvan mester, hogy téged azért választottak meg az emberek, hogy a Parlamentben képviseld a zuglóiakat? Remélem a fizetésed is alternatívan veszed majd fel és bocsánatot kérsz azoktól, akiket…

Sziasztok,
holnap reggel 08.00 h a HírTV-ben elemezzük a hírszerzés fontosságát a háborúkban. Milyen szerepe van a kém-műholdaknak és az ügynököknek...

️ Magyarország fehér folt: a foglalkoztatásban is a legjobbak között vagyunk!!!
Összesen 8 tagállam már tavaly elérte a 20-64 éves korcsoportbelieknél 2030-ra megcélzott 78%-os foglalkoztatási rátát.…

Indul az új parlamenti szezon, kezdődik minden elölről, Havas Henrik tovább folytatja a gyűlölködést: szerinte én síkhülye vagyok, Gulyás Gergely pedig még nálam is hülyébb! Köszönjük!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média