Emlékeztek még, mikor a csapból is az folyt, hogy lopnak a reptéren

De ennek vége️ Egy világviszonylatban is egyedülálló újításnak köszönhetően a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣-re a poggyászból lopás jelensége gyakorlatilag megszűnt.

Az Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársainak javaslatára ma már valamennyi rakodómunkásnak testkamerát kell viselni munka közben, így minden lépésük nyomon követhető, ezért a bőröndökből való lopások száma hazánkban gyakorlatilag 0️⃣.

A tesztidőszak idén februárban kezdődött, nyár óta pedig élesben is elindult a rendszer.

A bevezetett intézkedéseknek köszönhetően pedig a budapesti légikikötő – vagyonmegóvás szempontjából is – az egyik legbiztonságosabb repülőtér Európában.

Szeptember 16. a röszkei ostrom évfordulója, amikor megmutattuk: Magyarország nem enged az illegális bevándorlásnak! A határainkat nem lehet erőszakkal áttörni. Akkor is megvédtük hazánkat, és ma sem…

3. Ady Endre: Párisban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben…

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleménye

Hol segíthet a lakosság az árvízi védekezésben?

Az elmúlt 24 órában számos helyről érkezett megkeresés, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média