Ő Géza. 5 éves lehet. Félénk. Szürke. Jóképű. És szerencsés. Géza egy mentett nyuszi. Nem ismerjük az előéletét, sem a gazdáját, aki magára hagyta, amikor megbetegedett. Azért szerencsés, mert állatmentők magukhoz vették, meggyógyították, majd egyik kolléganőnk meglátta, megszerette és örökbe fogadta. Azóta ő is kék családunkhoz tartozik és egy fotózás erejéig most még a csíkost is kipróbálhatta. 


Gézát nem csak azért mutatjuk be nektek, mert a megjelenése mindenkit megmosolyogtat. Azért is, hogy vele együtt felhívjuk a figyelmet az ünnep utáni szomorú időszakra. Sajnos még mindig sokan ajándékoznak élő állatot húsvétra, hiszen a nyuszik aranyosak, a gyerekek pedig nagyon örülnek nekik. Aztán ahogy elmúlnak az ünnepek, sokszor a kezdeti lelkesedés és öröm is alábbhagy. Kiderül, hogy a nyusziknak is több törődésre van szükségük napi tíz perc simogatásnál. Gondoskodni kell róluk, tisztán tartani a helyüket, figyelni, hogy mindig legyen friss víz és széna előttük. Bár valamennyire taníthatóak, de alapvetően nem szófogadóak és nincs rajtuk kikapcsoló gomb. Így az sem kizárt, hogy éjszaka zajonganak – megdöbbentően nagy lármát tudnak csapni például a ketrecük rángatásával. A lakásban szabadon engedve kárt okozhatnak, megrágják a vezetékeket és a műbőr táskának vagy a gumipapucsnak sem biztos, hogy ellenállnak. Néha állatorvosi ellátásra szorulnak, de egyébként akár tíz évig is élhetnek. Tehát minden cukiságuk mellett, a tartásuk költséges és időigényes.
Ezzel sajnos sokan nincsenek tisztában, csak arra gondolnak, milyen boldog lesz a gyerek 👧, mikor meglátja a nyuszit. Aztán néhány hét elteltével megszaporodik a szabadon kóborló, vagy akár ketrecével együtt az utcára kitett, sorsukra hagyott szőrmókok száma.
A többségük pedig nem olyan szerencsés, mint Géza, hogy új családra találjon. Jobb esetben egy állatmenhelyen éldegél majd a többi hasonló sorsú kis társával, sajnos azonban sokan elpusztulnak. 🥺
Ezért Gézával együtt arra kérünk, ne vegyél élő nyuszit, csak akkor, ha a következő tíz húsvétot is vele akarod ünnepelni! 
/posztok.hu
Tudtam, hogy bocsánatkérés nélkül ki fogja magyarázni: Pulai valójában kimutatta, hogy mi lesz a választási eredmény, csak nem hozta nyilvánosságra! Na, erre varrjatok gombot!




