Éjjel sincs megállás. Az autók lámpái éppen csak megvilágítják az utat, de a menekülők – ukránok vagy kárpátaljai magyarok – nem tudják, hova vezet. Sötét, nehéz órák vannak mögöttük, ám a határon innen emberség fogadja őket. Vállvetve rendőrök, vámosok, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és rengeteg civil szervezet munkatársa, önkéntesek, helyi lakosok enyhítik fájdalmukat. Már, ha lehet. Beregsuránynál rengetegen jönnek gyalog is. Ha nincs okmány, a rendőrök gyorsan regisztrálják őket. Tolmácsok fordítanak, ha kell. Van, aki hivatalból, van, aki csak úgy. Jól boldogul az ukránnal a 30 éve szolgáló határrendész, szót ért az angolul beszélő fiatal, a lényeg, hogy mindenkit útba igazítanak. Anyák, nagymamák hóna alatt gyerekek, másik kezükben a bőröndöt húzzák, a művelődési házban kialakított melegedőre igyekeznek, mert még fagyos az éjszaka. Nincs pánik, flottul teszik a dolgukat az emberek. Vajas kenyeret kennek vagy csomagokat állítanak össze – adományokból nincs hiány. Minden van, élelem, takaró, plüss játék és babakocsi. A gyerekeknek még egy kis focira is futja, szerencsére lendületüket semmi sem töri meg.
Megpihennek, de nem sokáig, autóbuszok érkeznek, viszik tovább a családokat. Mintha egy pillanatra kiürülne a színházterem...