Könnyek között ölelte magához a hatéves ukrán Nadját a családja, miután a kislány a tiszabecsi segítségponton maradt.
A nyolc gyermekkel utazó család március 11-én lépte át a magyar-ukrán határt a háború elől menekülve, értük rokonok érkeztek és hajnalban indultak el Németország felé. Nadja azonban az indulás pillanatában a mosdóban volt, így ott maradt és később kétségbe esve kért segítséget.
Kollégáink azonnal keresni kezdték a szülőket, addig a szeretetszolgálat munkatársai gondozásukba vették a kislányt.
Órákkal később érkezett meg a várva várt hír: Ausztriában jelentkeztek a szülők az ottani rendőröknél, így gyors nemzetközi információcsere után Nadját is meg tudtuk nyugtatni, hogy a családja hamarosan visszajön érte.
A szülők elmondták, hogy hajnalban abban a tudatban ültek be a járművekbe, hogy mindannyian együtt vannak, egy osztrák pihenőhelyen vették észre, hogy a kislány nincs velük. Rendkívül hálásak voltak minden segítségért és immár tényleg együtt indultak Németországba.

Debrecen nem csak az otthonom, hanem a magyar szabadság őrvárosa. ✌️
Találkozzunk holnap a Békemeneten️A Covid 40 napja elég csúnyán ment végig rajtam és intézett el másodjára is. 🥴Azóta most voltam…

Összevont poszt

Ma este, 21:00, TV2
Az ELRTUK 2021 legnépszerűbb magyar filmje lett, a mozikban több, mint 130.000-en nézték meg.

És a legborzasztóbb az egészben az, hogy a Gyurcsány-Dobrev házaspár ma is a baloldal igazi vezetője, akik egy Márki-Zay nevű bábfigura hátán akarnak visszatérni a hatalomba!
Hogy mit csináltak,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média