Tesszük a dolgunkat! Folyamatosan biztosítjuk a gördülékeny határforgalmat, ellenőrizzük az okmányokat, … és fogadjuk a menekülőket.

Egyik napról a másikra az ukrán háború elől menekülő több tízezer ember hagyta el az otthonát.
A fogadásuk és a megfelelő segítségnyújtás érdekében megerősített szolgálatot látunk el. Nem egészen 11 nap alatt több, mint 170 ezer menekülőt léptettünk be hazánk területére.
A gyerekekkel, kis vagy nagy csomagokkal, háziállatokkal, olykor papírok nélkül érkezőket mielőbb igyekszünk megnyugtatni, hogy lesz ennivalójuk, hely ahol lehajthatják fejüket vagy közlekedési eszköz, amivel elérhetik úticéljukat. Mindegy, hogy gyalog, autóval, busszal vagy vonattal érkeznek, mi ott vagyunk. Az okmányok ellenőrzésén túl a legfőbb feladatunk, hogy feltérképezzük, ki milyen segítségre tart igényt. A hiányos okmányokkal vagy anélkül érkezőket regisztráljuk, majd ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást állítunk ki részükre.
Azok, akik megfelelő útiokmányokkal rendelkeznek és tovább szeretnének utazni - vagy azért, mert ismerősükhöz, családjukhoz igyekeznek vagy mert nem szeretnének a határ közelében maradni - vonattal mehetnek tovább. A Keleti és a Nyugati pályaudvaron fogadjuk őket. Az ellátásuk, szállításuk, elszállásolásuk érdekében a rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Sokan inkább a határ közelében maradnának, ezért ideiglenes menekült gyűjtőhelyre kísérjük vagy a térségi önkormányzatokkal folyamatosan egyeztetve segítőpontokra irányítjuk őket.

Tehát útbaigazítunk, eligazítunk, tájékoztatunk. Segítünk vinni a csomagokat, fogjuk a gyerekek kezét, toljuk a babakocsit, támogatjuk az időseket, családokat hozunk össze, és ha kell elsősegélyt nyújtunk. A lelki terheket azzal igyekszünk enyhíteni, hogy a fizikai terhekből vesszük ki a részünk.

Antal Norbert

Attila szerint épeszű ember nem akar rezsiemelést és háborút.
Mit akar Márki-Zay?

️A V4-ek erősek!
Komoly szerepet akarunk vállalni az orosz-ukrán béketárgyalásokban is. Ebben a küzdelemben mi és szövetségeseink a maximumot szeretnénk hozni!
Ha rajtunk múlik, béke lesz!

Az elmúlt években egyre jellemzőbb, hogy a szülők nem egyedül, erejükön felül próbálják megoldani a családban felmerülő problémákat, hanem szakértők (otthonsegítő, szakmai segítő) segítségét kérik.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média