Nemcsak az idős gazdán segítettünk, hanem állatairól is gondoskodtunk.

Egy balmazújvárosi férfi tett bejelentést március 3-án, hogy több napja nem látta idős szomszédját, és hiába dörömbölt háza ablakán, választ nem kapott. Gerő Gergő főtörzsőrmester, körzeti megbízott bejutott a házba, ahol a 78 éves férfit az ágyban fekve találta meg, állapota miatt nem tudott felkelni. A rendőrök értesítették a mentőket, akik további ellátásra kórházba szállították a bácsit.

A munka azonban itt nem ért véget.

Kiderült, hogy az egyedül élő idős ember állatai már több napja ellátás nélkül vannak, sem inni, sem enni nem kaptak. Kollégáink az udvarban talált takarmánnyal megetették őket, és értesítették a férfi hozzátartozóját, aki a továbbiakban gondoskodik róluk.

🇭Orbán Viktorkijelentette: erőfeszítéseket fognak tenni ismét a béke helyreállítása érdekében. Ezért a V4-ek miniszterelnökei kedden Londonban tárgyalnak, csütörtök-pénteken pedig Párizsban, az…

Álljunk kritikusan a filmekbe bújtatott lopakodó progresszív propagandához:

Így észrevesszük a társadalmi struktúrák megváltoztatására, a devianciák normába emelésére és kultúránk aláásására való…

A háború és a szankciók ártanak az összes közép-európai gazdaságnak.

A baloldal még ekkor is nem a háború lezárásáért dolgozik, hanem felelőtlenül belesodornák hazánkat a háborúba.

Vegyék már észre:…

Tízből hat aktív szavazó (61 százalék) szerint Orbán Viktor jobban tudja képviselni a magyar érdekeket, mint Márki-Zay Péter (10 százalék) a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusban. Az intézet legfrissebb…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média