Drága Istenem! Nézem a riportokat, híreket. Ez a sok megtört nő és gyermek akik menekülnek Ukrajnából!
Micsoda lelki traumát éltek át? Ott kellett hagyni a férjeiket, fiaikat. Volt egy nő aki az…
Nemzetközi összefogással találkozhatott újra gyermekeivel az édesanya, aki március elsején délelőtt lépte át Ukrajna felől Lengyelország határát, azonban nem egyedül érkezett volna. Kétségbeesetten kért segítséget lengyel kollégáinktól, akiknek elmondta, hogy két gyermekével menekült el hazájából az ott zajló háború viszontagságai elől, de útközben elszakadtak egymástól. Nagyon aggódik, mert nem tud semmit lánya és fia hollétéről, segítsenek neki megtalálni őket.
Az esti órákban két gyerek jelentkezett belépésre hazánkban, a beregsurányi határátkelőhelyen. Nem volt velük felnőtt kísérő, zavartak voltak és látszott rajtuk, hogy meg vannak szeppenve. Korábban a lengyel rendőröktől kapott fényképek alapján kollégáink felismerték a gyerekeket. Habozás nélkül értesítették a lengyel hatóságokat, hogy megtalálták a két csellengőt. Végül minden jóra fordult, és másnap hajnalban, Beregsurányban újra magához ölelhette gyermekeit az édesanya.
Azok a tragikus események, amik most a határaink mentén történnek, nagy hatással vannak mindenkire. Emberek ezrei indulnak el az ismeretlenbe, hátrahagyva megszokott életüket. Kimerültek, fáradtak és aggódnak, mit hoz a holnap. Kérünk benneteket, hogy az ilyen esetekben is legyetek megértőek velük szemben!
/posztok.hu

Tehát ezek a független/objektív teletextes srácok elmentek Kijevbe, hogy ukránokat keressenek, akik Orbán Viktort gyalázzák?!
️Ennek rengeteg értelme volt!
Gratulálok hozzá!
Még szerencse tényleg, hogy…
️Tegyük őket nagyon szomorúvá április 3-án



️A nagyapa, Donáth Ferenc részt vett a kommunista párt újjászervezésében.

️, kék ég 🟦, Hold
, repülő
️, kondenzcsík. Mindezek megtalálhatóak a minden részletében bámulatos tiszaugi Tisza-hídról készült képeinken!
Ugye, hogy gyönyörű?…


