Büszkék vagyunk!

Egy emberként keresték👏🚔

A 6️⃣ éves Attila tegnap kora este fogta a kulcsot, kinyitotta a bejárati ajtót és észrevétlenül kisurrant a debreceni lakásukból. A szülők pár perc múlva észrevették, hogy a kicsi eltűnt, és azonnal keresni kezdték, közben pedig értesítették a rendőrséget.

Több egység is oda lett irányítva, akik nekifogtak a környező utcák átfésülésének. Szarvas Róbert r. főtőrzsőrmester és társa, Fekete Zsolt r. őrmester alig fél óra múlva megtalálták a kis gézengúzt egy közeli gyorsétteremnél.

A rendőrök ugyan mosolyogva, de felhívták a kisfiú figyelmét arra, hogy az ilyen kalandok akár veszélyesek is lehetnek. Közben az aggódó szülők is megékeztek, akik épen, egészségesen vehették át gyereküket a járőröktől.

Balázs Kicks lefeküdt Speednek is!
Szerintetek meddig lehet süllyedni a hypeért?

Alig több mint egy hónap múlva ünnepeljük Magyarország születésnapját.

Idén is több napon keresztül, változatos programokkal várjuk az érdeklődőket az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó…

Több mint 1 millió gyerek vett részt az Erzsébet-táborokban 2021 óta, év végére az 1,4 milliót is elérheti ez a szám. A balatoni Erzsébet-táborokban a teljes szünet alatt nyaralhatnak a gyerekek ezer…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média