Büszkék vagyunk!

ÉLETET MENTETTEK A HAJDÚHADHÁZI RENDŐRÖK

Szórakozni indult két hajdúhadházi fiatal Debrecenbe, csakhogy hajnal 2 óra tájban nem jár se busz, se vonat, így ez nem volt egyszerű. Gondolták, autóstoppal csak eljutnak a kiszemelt szórakozóhelyre, ezért aztán elindultak gyalog a 4-es főúton. Mendegéltek, és közben igyekeztek megállítani az arra közlekedő autósokat. Ebből lett a baj.

– A két férfi ugyanis nem az út szélén sétált és stoppolt, hanem az út közepén, a felezővonalnál – mondja Posta Norbert őrmester, a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja. – És nem elég, hogy az út közepén tartózkodtak, mindketten fekete cipőt, fekete nadrágot és fekete felsőt viseltek, még a hátizsákjuk is fekete volt, így nem volt könnyű észrevenni őket. A Bocskaikertnél jártak, amikor egy szürke Mercedes érkezett Debrecen felől, a mögötte érkező Volkswagen Golf pedig meg akarta előzni. Meg is kezdte az előzést, és amikor a felezővonal felé kormányozta a járművet, elsodorta az egyik fiatalembert.

Posta Norbert aznap éjjel Szép Sándor őrmesterrel volt szolgálatban, és amikor a két hajdúhadházi rendőr értesítést kapott a balesetről, azonnal a helyszínre sietett. Ahogy Posta Norbert meséli: a helyszínre érve azt látták, hogy néhányan állnak egy földön fekvő ember körül. Szép Sándor a fiatalokat terelte le az útról, nehogy újabb baj történjen, majd megkezdte az adatfelvételt. Posta Norbert a sérülthöz lépett.
Észrevette, hogy a lába igencsak furcsán áll, és erősen vérzik. De látta azt is, hogy valaki megpróbálta a vérzést csillapítani, mégpedig úgy, hogy az áldozat nadrágszíját annak térde fölé tekerte. Ez a szorítás azonban nem volt elég arra, hogy csökkentse a vérzést, ezért Posta Norbert levette a szíjat, és a földön fekvő ember combjára tette, majd jó erősen meghúzta, végül szorítani kezdte. Ennek hatására aztán a vérzés is csillapodott. Az elgázolt férfi mindeközben sokkos állapotban volt, összevissza beszélt, néha jajveszékelt, máskor aludni szeretett volna, a rendőrök nyugtatták, felügyelték, és csillapították a vérzését. Amikor a helyszínre érkező mentősök átvették a sérültet, azt mondták, hogy a vérzéscsillapítás végül valóban életet mentett, nagyon fontos volt.

– Ilyen esetben az ember nem mérlegel, teszi, amit kell – fűzi hozzá Szép Sándor. – A legfontosabb, hogy sikerült segítenünk a sérültön.
T. Z.
FOTÓ: RENDŐRSÉG
#zsarumagazin #életmentés

Ma reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egyik falának csapódott egy egerészölyv. Kollégáink a madarat biztonságba helyezték, majd átadták a Fővárosi Állat- és Növénykert Vadállatmentő…

Megvan Trump alelnök jelöltje

Alig 46 órával a republikánus elnökjelölt ellen elkövetett merényletkísérlet után Donald Trump a wisconsini Milwaukee-ban jelentette be jelöltjét: J. D. Vance 39 éves…

A Lightware, egy magyar tulajdonban lévő, korábban két egyetemista által elindított vállalkozás a Google-nek, a Facebooknak, a Netflixnek vagy a Microsoftnak szállíthat be.

Szegeden pedig mérnöki…

Két új Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája!

Az új gépek tovább erősítik a magyar légierő, így a honvédség légiszállító, légideszant és különleges műveleti képességeit, részt…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média