Büszkék vagyunk kollégáinkra

PICI KUTYA A SZATYORBAN
A budapesti rendőrökre mindenképpen az a jellemző, hogy ebben a kritikusan forró időszakban (is) nemcsak az embertársainkra, hanem az állatokra is figyelnek.
Az újpesti egyenruhások épp a 33 fokos hőségben járőröztek, eddig ebben nincs semmi különös, ám a bejelentés, amire menniük kellett, mégpedig, hogy valaki műanyag szatyorban cipel az utcán egy négy-öt hetes kölyökkutyát, az már az, sőt az már az érthetetlen és a dühítő kategória. A rendőrök hamar rátaláltak a férfira és egy nőre, és természetesen a zacskó mélyén megbúvó párhetes tappancsosra. A kiskutyának se vize, se élelme nem volt, csak a szellőzés nélküli zacskó maradt, amibe azért került az állatkínzó szerint, mert nem akarta, hogy koszos és vizes legyen a kutyától a keze. A kölyköt azonnal elvették kollégáink tőlük, első körben a szabad levegőn árnyékot kerestek neki, majd amilyen gyorsan csak tudták, megitatták és bevitték a rendőrkapitányságra.
Bár a kiskutya nagyon élvezte a rendőrök vendégszeretetét, hamarosan indulnia kellett, elsőkörben az állatorvoshoz, majd befogadóihoz. A kutya az orvosi vizsgálatok után az Állatmentő Ligához került, ahova az újpesti rendőrök egy kis staférunggal bocsátottuk útjára a nagybetűs életbe épp csak belevágó kutyust, hiszen a hivatalos átadáskor egy nagy zsák kölyöktápot is mellékeltek a lefoglaló határozat mellé.
Ja, igen, közben a “szatyros” társaságról sem feledkeztünk meg, bár nekik ez idő alatt nem jutott sok mozgástér. A kutyával való bánásmód elfogást, a rendőrautó hátsó ülését, a kapitányság előállító helyiségét, és állatkínzás miatt indított büntetőeljárást jelentette számukra.
A kis blökinek máris találtunk új, szerető gazdát.
Állatmentő Liga ❤️ nem győzünk hálásak lenni az állatmentésekben hű társainknak, a Pataki Gábor által vezetett újpesti Állatmentő Ligának.

Bízunk benne, hogy láttad a nyári tippsorozatunkat, de ha mégsem, itt egy kis összefoglaló miről is volt szó.

Ha lemaradtál, nézd vissza posztjainkat, friss szakmai tartalmakért pedig keresd a www.nki.…

Mit csináltak ebből a játékból a libsik? 😱🫣
Ez lett a league of legends-ből!

Hol volt a titkosszolgálat?

A merénylet előtt számtalan néző jelezte, le is videózta, hogy valaki a tetőn kúszik a pódium irányába. Szóltak is a rendőröknek, de láthatóan nulla reakció.
Ha a rendőrök…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média